Februárban Szatmárnémetiben tartja tisztújító kongresszusát az MPP

Február 11-én Szatmárnémetiben tartja tisztújító kongresszusát az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) - jelentette be egy keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Biró Zsolt, a párt elnöke.

Biró Zsolt elmondta: a kongresszus szerepét betöltő országos tanács módosítja a párt alapszabályát és programját, és megválasztja a párt vezető testületeit. Hozzátette, hogy az országos tanács döntéseit a múlt hét végén tartott székelyudvarhelyi kibővített elnökségi ülésen készítették elő. Az ülésen részt vett az MPP tiszteletbeli elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Biró Zsolt elmondta, újabb elnöki mandátumra készül, és nem tud arról, hogy kihívója lenne a választáson. Hozzátette, szeretné, ha újból bizalmat szavazna neki a politikai alakulat, hogy megkezdhesse második mandátumát. Elmondta, kollégái részéről is megfogalmazódott az igény, hogy továbbra is őt szeretnék látni az alakulat élén. 

A pártelnök szerint az országos tanács feladata lesz, hogy átláthatóbbá, és demokratikusabbá tegye a párt döntéshozási mechanizmusát. A párt jelenlegi alapszabálya szerint az elnök tesz javaslatot az elnökség személyi összetételére, és az elnökség jelöli az elnököt. Mind az elnökséget, mind az elnök személyét az országos tanács szavazza meg. 

Az MPP elnöke szerint a februári kongresszus a párt életében tavaly megnyílt új korszakhoz próbálja igazítani az alakulat szerkezetét és programját. Az új korszakot az fémjelzi, hogy az MPP képviselői immár nemcsak az önkormányzatokban, hanem a parlament alsóházában is jelen vannak. 

A decemberi parlamenti választásokon Biró Zsolt pártelnök és Kulcsár-Terza József, a párt háromszéki szervezetének elnöke szerzett mandátumot. Az MPP és az RMDSZ megegyezésének megfelelően mindketten befutó helyen szerepeltek az RMDSZ jelöltlistáin, és a szövetség parlamenti frakciójában fejtik ki tevékenységüket. A párt a 2016 júniusában tartott önkormányzati választásokon - szintén az RMDSZ-szel kötött megállapodásnak köszönhetően - több mint kétszer annyi polgármesteri mandátumot szerzett, mint amennyivel a korábbi ciklusban rendelkezett.

A parlamenti tevékenységgel kapcsolatosan az MPP-és képviselők, Bíró Zsolt és Kulcsár Terza József egy olyan törvénymódosítást szeretnének elérni, amely a nemzeti kiesebbségeknek már tíz százalékos küszöbnél is bizonyos jogokat biztosítana a közigazgatásban.

Biró Zsolt az alsóház oktatási bizottságának tagjaként elmondta, elfogadhatatlannak tartja azt a javaslatot, hogy a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium az iskola tagolódjon be az Unirea Gimnáziumba. Ez az ügy csak miniszteri szinten rendezhető megnyugtatóan – fogalmazott Biró Zsolt, aki szerint jól látható, hogy miközben egymásra mutogat a városháza és a tanfelügyelőség, a római katolikus egyházat megpróbálják kiforgatni a saját vagyonából. 

Kapcsolódók

Kimaradt?