A házbizottságok rábólintottak a Cioloș-kabinet költségvetés-kiigazításait górcső alá vevő bizottságra

Összevont ülésén jóváhagyta kedden a képviselőház és a szenátus állandó bizottsága az alsóház elnöke, Liviu Dragnea arra irányuló kezdeményezését, hogy a két ház költségvetési bizottságai közösen vizsgálják ki az előző kormány által tavaly augusztusban és novemberben eszközölt költségvetés-kiegészítést, illetve a társadalmi hozzájárulások büdzséjének kiegészítését - jelentette be kedden Marcel Ciolacu alsóházi titkár. 

Mint ismeretes, Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, a képviselőház elnöke azzal vádolta meg a Cioloș-kabinetet, hogy 10 milliárd lejes „lyukat” hozott össze a tavalyi év végén végrehajtott pozitív költségvetés-kiigazítással és parlamenti vizsgálóbizottság felállítását helyezte kilátásba. 

Marcel Ciolacu elmondása szerint a vizsgálat többek között azt hivatott kideríteni, hogyan számolták ki a becsült bevételeket, amelyek alapján pozitív költségvetés-kiegészítést fogadtak el, mely állami intézmények részéről érkeztek ezek a becslések, melyik intézmény mekkora összegű bevételt vetített előre, illetve hogy mekkora volt a költségvetési bevétel 2016. december 31-én, és mekkora bevétellel számoltak a 2016-os év költségvetésének kidolgozásakor. Emellett a költségvetési bevételek alakulásával és a lehívott európai uniós alapokkal kapcsolatos kérdésekre is válaszolniuk kell majd a megkérdezetteknek - tette hozzá az alsóházi titkár. 

Ciolacu szerint miután a két ház plénuma rábólint a vizsgálat lefolytatásáról szóló kezdeményezésre, 10 nap áll a szakbizottsági testületek rendelkezésére a jelentés elkészítésére. A képviselőház, valamint a szenátus elnöke jövő héten dönt arról, mikor kerül sor arra az együttes ülésre, amelyen szavazásra bocsátják a vizsgálat elkezdéséről szóló kezdeményezést.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?