Nem Sevil Shhaideh alakít kormányt: mi következhet?

Több forgatókönyv szerint is alakulhat az új kormány megalakításának ügye annak függvényében, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) javasol-e új miniszterelnök-jelöltet, miután az államfő kedden elutasította az eddigi jelöltjüket, Sevil Shhaideht. Egy biztos: Klaus Johannis lépése alkotmányos volt.

Azzal, hogy nem bízott meg mást kormányalakítással, hanem újabb javaslatot kért a PSD-ből és a Liberálisok és Demokratákból (ALDE) álló parlamenti többségtől, az államfő elismerte annak jogát a kormányfő jelölésére, így feltehetően csak a jelölt személye ellen volt kifogása.

A PSD elnöke, Liviu Dragnea karácsony előtt azt nyilatkozta, Sevil Shhaideh a PSD-ALDE koalíció egyetlen miniszterelnök-jelöltje, és nem kívánnak más személyt javasolni a tisztségre. Ha a politikus tartja magát az ígéretéhez, és nem nevez meg új jelöltet, akkor a labda ismét az államfő térfelén pattog, Klaus Johannisnak kell majd valakit megneveznie, akit kormányalakítással bíz meg.

Az új miniszterelnök-jelöltnek tíz napja lesz arra, hogy összeállítsa kabinetjét és bizalmi szavazást kérjen a parlamenttől. Ha személye a PSD-ALDE tetszését is elnyeri, akkor a kormányalakítás simán lezajlik. Ha nem – és ez a valószínűbb változat – akkor a parlamenti többség leszavazza a miniszterelnök-jelölt kormányalakítási próbálkozását. Ekkor az államfő új személyt jelöl ki kormányfőnek, de megmaradhat a korábbi jelöltjénél is. Ha a második kormányalakítási próbálkozás is kudarcot vall, Klaus Johannis feloszlathatja a parlamentet és előre hozott választásokat írhat ki.

Ha a PSD elnöke, beadja a derekát, és új személyt javasol, akkor az államfőnek ismét mérlegelnie kell, hogy elfogadja-e a jelöltet vagy sem. Ha igen, a kormányalakítás simán lezajlik, de ez leghamarabb már csak a jövő év elején történhet meg. Ha nem, akkor ismét felkérheti a PSD-ALDE-t, hogy javasoljon más jelöltet, vagy pedig kijelölheti maga azt a személyt, akit kormányalakítással bíz meg.

A felfüggesztés sem kizárt

Korábban elemzők lehetségesnek nevezték azt a forgatókönyvet is, hogy a PSD-ALDE alkotmánybírósághoz fordul az ügyben. A koalíció arra hivatkozhat, hogy az államfő nem tartja tiszteletben a parlamenti többség akaratát. Az HotNews által kérdezett jogászok azonban ezt a forgatókönyvet kizárják, arra hivatkozva, hogy Klaus Johannisnak az alkotmány szerint jogában áll elutasítani a parlamenti pártok miniszterelnök-jelöltjét.

Senki nem kötelezheti az államfőt, hogy olyan személyt bízzon meg kormányalakítással, akit nem szeretne ebben a tisztségben látni, ugyanakkor ez nem lehet ok az elnök felfüggesztésére - véli az alkotmánybíróság volt elnöke, Augustin Zegrean. "Álljon elő más javaslattal (a Szociáldemokrata Párt - szerk. megj.). Ezt teheti. Az államfőt viszont senki nem kényszerítheti arra, hogy olyan személyt nevezzen ki miniszterelnöknek, akit nem akar" - fogalmazott az Agepres megkeresésére Zegrean.

Az a forgatókönyv azonban már elképzelhető, hogy az PSD-ALDE kezdeményezi a parlamentben az államfő felfüggesztését. Klaus Johannis kiiktatásával ugyanis automatikusan az ALDE vezetője, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök lesz az ideiglenes államfő, aki Sevil Shhaideht jelölheti ki kormányfőnek. Az elnök felfüggesztése azonban hosszas folyamat, amely népszavazással zárul, és a parlamenti többségnek legalább formálisan bizonyítania kell, hogy Klaus Johannis  megszegte mandátuma alatt az alkotmányt.

Kapcsolódók

Kimaradt?