Nem fizethetett lejben Dacian Cioloș egy fapados belföldi járaton

Felháborította a Dacian Cioloș miniszterelnököt, hogy a Bukarest és Temesvár közötti Ryanair-járaton nem fizethetett lejben a fedélzeten vásárolt harapnivalóért. A fogyasztóvédelem vizsgálódik az ügyben.

A Romania libera beszámolója szerint a kormányfő csütörtökön utazott a fővárosból Temesvárra. Megéhezett, így kért valami harapnivalót. Amikor fizetni akart, az utaskísérő közölte, hogy lejt nem fogadhat el. Cioloș megdöbbenése láttán elmagyarázta: a Ryanair Írországban bejegyzett társaság, és levegőben nem érvényesek rá a romániai törvények.

A kormány szóvivője pénteken megerősítette: a miniszterelnök nem érti, miként lehetséges, hogy egy légitársaság belföldi járatán ne lehessen lejben fizetni, ezért felkérte a fogyasztóvédelmi hatóságot, vizsgálja ki az ügyet. Liviu Iolu elmondta: Dacian Cioloșnak szándékában áll változtatni a jogszabályokon, ha a Ryanair törvényesen járt el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?