RMDSZ-plakátok Kolozsváron: szóra bírtuk a rendőrparancsnokot

Tagadta csütörtökön a Maszolnak Kolozsvár helyi rendőrségének parancsnoka, hogy csak az RMDSZ-es óriáspannókat vétette le a reklámcéggel azokról a plakátállványokról, amelyeket kedden illegálisnak nyilvánított. Marcel Bonțidean szerint 48 órát adtak a szabálytalanul eljáró cégeknek állványaik eltávolítására, ez a határidő csütörtökön lejár.

A főfelügyelőtől azt akartuk megtudni: miért van az, hogy a helyi rendőrség által illegálisnak nyilvánított reklámtáblák közül kettőről csak az RMDSZ-plakátok tűntek el, az állványok másik felén pedig a helyükön maradhattak a korábbi hirdetések. Erre Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnök hívta fel a figyelmet csütörtökön a Facebook-oldalán.

„A kolozsvári helyi rendőrség felszólítására eltávolították az RMDSZ decentralizációt követelő óriásplakátját, azzal az indokkal, hogy a táblának nincs építkezési engedélye. Érdekes módon, három nappal később a tábla másik felének minden engedélye rendben van!" - írta az RMDSZ kampányfőnöke, aki kisfilmeket is készített a szóban forgó plakátállványokról.

A rendőrparancsnok elmondta: kedden arra szólították fel a négy illegálisnak nyilvánított plakátállványok tulajdonosait – két reklámcéget –, hogy távolítsák el a reklámtáblákat. „Nem azt a felszólítást kapták, hogy szedjék le róluk a plakátokat, hanem azt, hogy az állványokat szállítsák el. Hogy miért csak az RMDSZ plakátjai szedték le, azt a cégektől kellene megkérdezni” – magyarázta Marcel Bonțidean.

A főfelügyelő elmondta, a cégek 48 órát kaptak az állványok eltávolítására, a határidő csütörtökön jár le. „Ha a határidő lejárta után is a helyükön maradnak, akkor súlyos bírságot szabunk ki a tulajdonosaikra, és bírósági úton távolítjuk el ezeket a reklámtáblákat” – jelentett ki a helyi rendőrség vezetője.

Bonțidean tagadta, hogy az akciójuk az RMDSZ ellen irányult volna. Hangsúlyozta, rendszeresen ellenőrzik a Kolozsvár területén elhelyezett reklámtáblákat, és nem a rajtuk elhelyezett plakátok érdekli őket, hanem az, hogy a létesítményeknek legyen építkezési engedélyük. „Ebben a pillanatban is két emberünk járja a várost, és ellenőrzik a plakátállványokat” – magyarázta.

Arra a felvetésünkre, nem tartja-e különösnek, a szóban forgó négy reklámtábla évek óta állt a helyén, és éppen akkor nyilvánítottak ezeket illegálisnak, amikor felkerültek rájuk az RMDSZ plakátjai, Bonțidean kijelentette: ezek csak most akadtak fenn az ellenőrzéseik szűrőjén. „Szerdán is bírságoltunk cégeket, olyan állványok miatt, amelyeken nem voltak RMDSZ-es plakátok” – mondta a parancsnok.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?