Még nem tudni, hogy Horváth Anna fellebbez-e

Még nem dőlt el, hogy Horváth Anna megfellebbezi-e a hivatala gyakorlását megtiltó ügyészségi rendeletet – közölte megkeresésünkre Kolozsvár alpolgármesterének ügyvédje.

Gáspár Szilágyi János elmondta, a fellebbezési határidő szerdán 19 órakor jár le. „Ma még nem konzultáltam az ügyfelemmel erről, de határidő lejárta előtt eldöntjük, hogy mi megfelelőbb lépés" – mondta a büntetőjogász.

Arra a kérdésünkre nem kívánt válaszolni, hogy milyen vélt bizonyítékok alapján indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA)Horváth Anna ellen, és nem erősítette meg azt a sajtóértesülést sem, miszerint az alpolgármestert feljelentették.

Gáspár Szilágyi János elmondta, egyrészt az ügyvédi titoktartás is kötelezi, másfelől a bűnvádi nyomozás ebben a szakaszban titkos, a törvény is tiltja, hogy információkat osszon meg a sajtóval. Hozzátette, a későbbiekben közleményben tájékoztatják a  közvéleményt az ügy fejleményeiről. Szerinte Horváth Annának most ártana, ha túl sokat kommunikálna az ügyről. 

Mint ismert, a DNA befolyással való üzérkedéssel gyanúsítja, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezte az alpolgármestert. Ez idő alatt nem láthatja el az alpolgármesteri teendőket, nem veheti fel a kapcsolatot az ügyében érintett személyekkel, rendszeresen meg kell jelennie a hatóságok előtt, és csak az ügyészek jóváhagyásával hagyhatja el az országot. 

A gyanú szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette a városházán az építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?