Bíró Zsolt: nem hagyhatjuk Székelyföldet feldarabolni

A Magyar Polgári Párt székelyföldi tagozatának január 4-én, Gyimesközéplokon tartott megbeszéléséről számolt be Bíró Zsolt kedden, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján. A politikus a március 10-i autonómiatüntetés terveiről is beszélt.

A helyhatósági választásokon elért eredmények arra késztették a párt vezetőségét, hogy a decemberi parlamenti választásokon ne vegyenek részt. A június eredmények függvényében már induláskor vesztesek lettek volna, de a magyar közösség ellenében sem akartak indulni – foglalta össze a döntés lényegét az elnök.biro zsolt sajtotajekoztaton ae 03

Október, vagyis elnökké választása óta a január 4-i volt a negyedik találkozó, ahol a polgári párt megválasztott tisztségviselői, polgármesterek, önkormányzati képviselők őszintén megoszthatják mindazokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják őket, javaslatokat tehetnek, közösen kereshetik a megoldásokat.

A március 10-re kitűzött autonómiatüntetés terveiről szólva Bíró Zsolt elmondta, örömmel fogadta, hogy a Székely Nemzeti Tanács elvállalta a demonstráció megszervezését. A Marosvásárhelyen sorra kerülő esemény politikán felüli esemény lesz, amelyet éppen ezért jó, hogy az SZNT szervez, és amelybe remélhetőleg valamennyi magyar politikai szervezet is bekapcsolódik, illetve a civil szférára és a történelmi egyházakra is számítanak – fogalmazott.

Bíró elmondta, a tüntetés dátuma, március 10-e ezentúl a Székely Szabadság Napja lesz, ugyanis 1854. március 10-én végezték ki Marosvásárhelyen, az egykori Postaréten, ott ahol most az emlékoszlop áll, a három székely vértanút: Török Jánost, Gálffy Mihályt és Horváth Károlyt, a Mak-féle összeesküvés résztvevőit.

A politikus szerint az ország tervezett közigazgatási átszervezése meg akarja szüntetni a Székelyföldet azzal, hogy feldarabolja és más-más régiókhoz csatolja. „A tüntetéssel a jelenlegi kormánynak akarunk üzenni, megmutatni azt, hogy csak a Székelyföld megtartásával képzelhető el a közigazgatási átszervezés” – mondta az MPP elnöke.

Kimaradt?