Markó a kvótareferendumról: szomorú ez a felelőtlen gyűlöletkeltés

„Nem hiszem, hogy helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki” – jelentette Markó Béla magánvéleményként a Népszavának arról, hogy erdélyiek is részt vesznek a hétvégi magyarországi kvótareferendumon.

Az RMDSZ volt szövetségi elnöke egy budapesti könyvbemutató után adott interjút a magyarországi napilapnak. Ebben főként a politikából történő visszavonulásáról, a romániai politikai helyzetről beszélt, de szó esett a magyarországi népszavazásról is.

A politikus kifejtette, „egyáltalán nincs meggyőződve arról”, hogy a menekültkérdés érinti az erdélyi magyarokat. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani. Ezzel egy erdélyi magyar mit kezdjen?” – mondta a magyar kormány kampányáról.

Arról, hogy ha most is az RMDSZ elnöke lenne, az RMDSZ a kvótareferendum mellett kampányolna-e, a szenátor kijelentette: különbséget kell tenni a szövetségi elnök felelőssége és a gondolkodásmódja között. „Az persze baj, ha valaki egy szervezet vezetője, és saját lelkiismeretén esetleg erőszakot kell tennie. De az biztos, hogy a döntésekben nem csak a saját véleménye kell, hogy megjelenjen, hanem egy egész szervezetnek a véleménye” – szögezte le.

Markó ugyanakkor elismerte, a kötelező befogadási kvóta nem válasz a menekültkérdésre, csak pillanatnyi tűzoltás. „De ez nem azt jelenti, hogy az együttgondolkodás helyett (…) mi azt a látszatot keltjük, hogy külön utakon járunk, holott ez nem lehetséges sem ebben a régióban, sem másutt Európában. Vagy ha ideig-óráig lehetséges is, nem igazán hasznos” – vélekedett.

Markó szerint történelmi okai is vannak annak, hogy a sok diszkriminációt megélt teljes kárpát-medencei magyarság empátia nélküli, elutasító álláspontra helyezkedett a menekültkérdésben. „Betelepüléstől vagy betelepítéstől való félelem ma is ott van az erdélyi magyarok idegeiben is, és könnyű akár rossz társításokhoz is eljutni. Meg aztán a magyarországi média Erdélyben is hat” – jelentette ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?