Magyarországra tartó határsértőket fogott el a román határrendőrség

Húsz szíriai, iráni és iraki határsértőt, köztük hét gyereket fogtak el vasárnap hajnalban a román hatóságok a romániai Pécska (Pecica) és Németpereg (Peregu Mare) térségében, miközben a zöldhatáron keresztül próbáltak Magyarországra jutni – írja az MTI.

A tornyai (Turnu) határrendőrég és az aradi csendőrség közös alakulata a magyar határtól húsz méternyire tartóztatta fel a csoportot. A vizsgálat során a határsértők azt állították, Nyugat-Európába akartak jutni. A határrendőrök tiltott határátlépési kísérlet gyanújával indítottak bűnvádi eljárást ellenük.

A Mediafax hírügynökség úgy tudja, a csoport több tagját már korábban is elfogták, miközben megpróbálta illegálisan átlépni a határt. A határsértők közül többen menedéket kértek Romániában és az ENSZ menekültügyi főbiztosságának temesvári vészhelyzeti tranzitközpontjában vannak elszállásolva.

Románia a teljes nyugati határszakaszának védelmét megerősítette az illegális migráció megfékezése érdekében. A határrendőrség nagyváradi regionális parancsnokságának múlt heti közleménye szerint a határrendőrök munkáját ezért az Arad, Temes és Bihar megyei csendőrség is segíti a Magyarországgal közös határszakaszon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?