A romániai zsidóság történetét bemutató múzeum épül Bukarestben

A romániai zsidóság történetét bemutató múzeum alapításáról határozott szerdán a román kormány.

A kabinet közleményéből kiderül, hogy a romániai holokauszt kutatására hivatott bukaresti Elie Wiesel intézetet bízták meg a múzeum megtervezésével. A kormány jóváhagyta egy – az intézet keretében működő – tanácsadó testület megalapítását, amelynek fő feladata az új múzeum létrehozása lesz. A közlemény szerint az intézet nemzetközi partnerekkel is egyeztetni fog a Bukarestben megépülő új kulturális létesítményről.

A román állam a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót pusztított el az 1941-44-es időszakban. Romániában ekkor alakult meg a holokausztkutató intézet is, október kilencedikét, a bukovinai deportálások kezdetének napját pedig 2004-ben a holokauszt romániai emléknapjává nyilvánították.

A tavalyi emléknapon Klaus Iohannis román elnök már jelezte, hogy teljes mértékben támogatja egy bukaresti zsidó- és holokausztmúzeum megalapítását. Akkor kijelentette, hogy a holokauszt tekintetében Románia az elmúlt bő egy évtizedben jelentős előrelépést tett felelőssége elismerésében.

Kapcsolódók

Kimaradt?