Elena Udrea is szeretett székelyeivel szilveszterezett

Szilveszterkor nagy elégtételt szereztek méltató szavaikkal, köszönetükkel a kovásznaiak Elena Udrea demokrata-liberális képviselőnek, volt turisztikai miniszternek. A politikus Traian Băsescu államfővel együtt várta az új esztendőt a kovásznai Clermont hotel vendéglőjében.udrea

„Együtt múlattam a turistákkal Kovásznán, ahol a helyiek finomságokkal, jó zenével és tánccal vártak. Tűzijáték is volt, koccintottunk a vendéglőben múlatókkal” – írta Facebook-bejegyzésében Elena Udrea.

A politikus továbbá megjegyezte, számára óriási elégtételt jelentett, hogy mind a helyiek, mind pedig a turisták méltatták mindazt, amit Kovásznáért, a fürdőturizmusért, a sípályákért tett Székelyföldön.udrea-ghimpele-630x393 „Ma én is olyan turista akarok lenni, aki gyönyörködik a vidék természeti szépségeiben, feltöltődik tiszta levegővel és élvezi a magyar gulyást” – tette hozzá.

Kimaradt?