Pataki Csaba: fél éven belül eredményt mutatunk fel Szatmár megyében

Szatmár megyében a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) alakít megyei és városi önkormányzatot az RMDSZ. A megállapodás értelmében a szövetség bizalmat szavaz a liberálisoknak, akik támogatják Pataki Csaba megyeitanácselnök-jelöltet. Pataki Csabát kérdeztük a pénteki döntésről, a koalíció létrejöttéről, valamint arról, hogy megyei tanács elnökeként milyen intézkedéseket tervez tenni.

Mennyire volt egyértelmű, hogy az RMDSZ a liberális párttal köt szövetséget?

Úgy éreztük, hogy az emberek változást akarnak, és a liberális párt is. Az elmúlt négy év során az elsőhegedűsök a szocialisták voltak, illetve az ALDE. Többnyire ők irányítottak mindent. A kampány során ők foglalkoztak velünk a legtöbbet, főleg negatív értelemben, hiszen gyakorlatilag a két év során mást sem hallottunk Szatmárnémeti volt polgármesterétől, csak azt, hogy az RMDSZ a hibás mindenért. A liberális párt képviselőivel már régóta együtt dolgoztunk és közösen próbáltunk minden agyament ötletet visszaszorítani. Az, hogy az RMDSZ a Nemzeti Liberális Pártot választotta szövetségesnek, nem bosszúhadjárat. A döntés kizárólag szakmai szempontokon alapult. Jelenleg döntő többségben vagyunk, amellyel majd nyugodtan lehet dolgozni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bárkit is kiszorítanánk a döntéshozatalból, hiszen egy önkormányzatnál mindenkinek joga van kezdeményezni jó ötletekkel. Mi nem fogjuk azt a kiszorító politikát alkalmazni, ami az elmúlt négy évben volt jellemző.

Mikor kerül sor a megyei illetve a városi tanács alakuló gyűlésére?

Az alakuló gyűlést prefektusi rendelet alapján, csak június 20-a után lehet megtartani, addig van a pártoknak ideje, hogy a pénzügyi elszámolást az országos választási hatósághoz (AEP) benyújtsák, illetve ez meg kell jelenjen a hivatalos közlönyben is. A megyei és a városi önkormányzat alakuló gyűlését jövő héten szerdán vagy csütörtökön szervezik. Akkor válik majd hivatalossá, hogy ki milyen tisztséghez jut a koalícióból, valamint arra, hogy hogyan lépjünk tovább.

A városi tanács összetételét tekintve, kivel köthet szövetséget az RMDSZ? Reménykedhetnek-e a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) képviselői?

Az RMDSZ-es tíz tanácsos mellé, számítunk a három liberális képviselőre, illetve nyitva hagytuk az ajtót az ALDE számára is. Nekik is van három városi tanácsosuk. Érdemes lenne őket is bevenni a koalícióba, mert akkor tizenhat tanácsos szavazna egy irányba, kétharmados döntés születhet, ami a beruházásoknál, az építkezési engedély kiadásoknál, valamint a vagyoni kérdéseket illető döntéseknél szükséges. Attól tartunk, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjai majd megpróbálják gátolni a tanács működését, ezért kellene bevonni a városi szintű szövetségbe az ALDE-ét, így nem tudják majd ellehetetleníteni a megválasztott polgármesterünk munkáját.

A Szatmár megyei tanács elnökeként, melyek lesznek az első intézkedései?

Elsősorban több fronton kell elkezdeni a munkát egyszerre. Nem megyünk nyári vakációra, hanem egy átvilágítást kell tartani, hogy tisztában legyünk mindennel, ami a tanácsnál történt. Már most érdemes lenne egy külön pályázatfigyelő csapatot ráállítani az európai uniós pályázatokra, hiszen a 2014-2020-as időszakból már két év eltelt, és nincs előkészített pályázat. Minél hamarabb fel kell venni a kapcsolatot a partnerekkel, hogy a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban lássuk melyek lesznek azok a stratégiai pontok, illetve projektek amelyekre már megnyílt a finanszírozási lehetőség. Nincs több idő gondolkodni, két hónapon belül össze kell állítani ütős pályázatokat, továbbá a kormány beruházásokat is fel kell mérni.

Mit tart még olyan mulasztásnak, amelyet sürgősen pótolni kell?

Óriási gondnak tartom azt, hogy Szatmár megyének nincs útkarbantartási szerződése. Már egy fél éve tart a közbeszerzési folyamat. Szeretnénk ezt is minél hamarabb törvényesen lezárni. Ezután tudnánk felmérni és útjavítási szempontból egy fontossági sorrendet felállítani. Hetek kérdése és elkészül egy olyan interaktív térkép, amelyen mindenki látja, melyik megyei út, milyen állapotban van, továbbá mikor volt utoljára felújítva, ki újította fel, mennyi volt a szerződés értéke, garanciában van-e vagy sem. Ezáltal majd minden állampolgár tudni fogja, hogy mi vár rá, ha elindul egy bizonyos úton.

Van-e olyan település Szatmár megyében, amelynek nagyobb figyelmet kell szentelni fejlesztések szempontjából a következő periódusban?

Minden vidéki polgármesternek szakmai segítséget kell kapnia a megyei tanácstól, ezt az előző vezetés nagyon elhanyagolta az elmúlt négy évben. Itt külön a megyei önkormányzathoz tartozó agrárkamaráknak a tevékenységét kell felfrissíteni, hogy ne csak pálinka- és borversenyeket szervezzenek, hanem szakmailag álljanak a vidéki gazdák mellé. Így is sok minden nagyon kusza, a Mezőgazdasási Kifizetési és Intervenciós Ügynökségen (APIA) leadott kérvényezéstől egészen a vidékfejlesztési pályázatokig. Szükségszerűnek tartom azt, hogy minél több információt eljutassunk vidékre, egyrészt a magán gazdálkodók számára is, nem csak az önkormányzatoknak, továbbá az utóbbiakat segíteni abban, hogy ütőképes vidékfejlesztési pályázatokat készítsenek, ami azt jelent, hogy 2-3 millió eurót mindegyik község tudjon pályázni magának. Meg kell tanulják az önkormányzatok, hogy az első lépést ők kell, hogy megtegyék. Legyenek pályázataik, így könnyebben jutnak majd finanszírozáshoz. A törvénymódosítás alapján a megyei önkormányzat segítsége megtízszereződhet, ha egy pályázat melle már csak az önrészt kell biztosítania. A megyei tanács annyi pénzt nem tud adni egyik önkormányzatnak sem, hogy abból látványos eredményt elérjenek.

Mennyi pénzből gazdálkodik jelenleg a megye?

Az előző vezetés nem hagyott túl sok pénzt, alig egymillió lej maradt a megyei tanács tartalék alapjában, amely el van különítve egy esetleges természeti katasztrófa, vagy bármilyen sürgős gond orvoslására. Ez nem nagy összeg, a 64 önkormányzat között osztanánk el, elég kevés pénz jutna egy-egy önkormányzatnak. A kampány során több tanács is panaszkodott, hogy amikor ilyen jelképes összegeket kaptak, többe került a tanácsülés megszervezése és a tanácsosi illetmény kifizetése, mint a megyei tanácstól kapott összeg. Konkrétan: 5000 lej költségvetés-kiegészítést kaptak, ehhez összehívtak egy rendkívüli gyűlést, kifizették az illetményeket, mindez összesen 6500 lejbe került. Gyakorlatilag mínusz 1500 lejjel „segítette” a megyei tanács őket. Az ilyen anomáliákat mi elkerülnénk. Amikor ilyen jelképes összegek vannak, akkor közösen el kell dönteni, hogy melyik az a két-három önkormányzat, amelyik bajban van, esetleg csőd szélén áll, vagy amely európai uniós pályázatot bukhat amiatt ha nem kap egy jelentősebb támogatást. Felfrissítés alatt áll a megyefejlesztési stratégia, ezt szeretném áttanulmányozni, hogy legyen egy tervdokumentum, ami kiszámíthatóságot jelent a munkánkban. Közösen kell eldöntenünk, hogy mit támogatunk a következő négy évben, mivel ha tudjuk mit szeretnénk, akkor egyik téglát a másikra téve látható lesz az előrelépés. Ha azonban ad hoc fejetlenül kezdünk el pályázni, csak hogy találjunk ki valamit, akkor felesleges kapacitásokat foglalunk le olyan dolgokért, amelyek annyira nem sürgősek. Számos szerteágazó tevékenység van, nagyon sok része láthatatlan, viszont kérek egy fél éves haladékot, ezután pedig konkrét megvalósításokat fognak látni az emberek.

 

 

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?