Grüman és Henning önkormányzati alelnökjelöltek Háromszéken

Tamás Sándor újráz a háromszéki önkormányzat élén, a két alelnöki tisztség egyikén változás várható: Grüman Róbert váltja Nagy Józsefet, viszont Henning László megőrzi elnökhelyettesi tisztségét a következő négy évben is – javasolta az RMDSZ háromszéki szervezetének Állandó Tanácsa.

A szövetség háromszéki szervezetének vezető testülete értékelte az önkormányzati választásokat és megállapították, hogy megyei szinten jobban teljesítettek, mint négy évvel ezelőtt a polgármesterek és tanácsosok számát tekintve, és nőtt a háromszéki választók bizalma az RMDSZ jelöltjei iránt.

Tamás Sándor, a szövetség háromszéki elnöke már a választási kampány elején bejelentette, hogy ismét megpályázza a megyei tanácselnöki tisztséget, most az Állandó Tanácsban javaslatot tett a két alelnöki tisztségre is. Henning Lászlót és Grüman Róbertet nevesítette, akiknek alelnök jelöltségét egyöntetűen támogatta a testület.

Az új alelnök, Grüman Róbert a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) vezetőjeként tűnt fel a politikában, főként ifjúsági projektekben vett részt, majd rábízták a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségét. Tamás Sándor a sajtónak elmondta, azért esett rá a választása, mert Grüman jól bírja a terhelést és az eddig rábízott munkákat, kisebb hibákat leszámítva, eredményesen elvégezte.

Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) háromszéki szervezetének elnöke egy korábbi sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy az RMDSZ nem hajlandó végrehajtó önkormányzati tisztségeket biztosítani a PSD-nek Kovászna megyében. A szociáldemokraták egy alelnöki posztot kértek a megyei tanácsban, illetve egy-egy alpolgármesteri tisztséget Kovásznán és a megyeszékhelyen.

A háromszéki önkormányzatban az RMDSZ-nek 20 tanácsosa van, az EMNP-nek, a Szociáldemokrata Pártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak három-három, az MPP-nek pedig két tanácsosa szerzett mandátumot. A Kovászna megyei és sepsiszentgyörgyi önkormányzatok alakuló üléseire várhatóan június 22-én, szerdán kerül sor.   

Kapcsolódók

Kimaradt?