Tamás Sándor szerint a választások nettó vesztese az EMNP

Háromszéken az RMDSZ jobban teljesített, mint négy éve – állapította a választási eredményeket kiértékelő hétfői sajtótájékoztatón Tamás Sándor. A szövetség háromszéki vezetője által ismertetett adatok szerint a Kovászna megyei tanácsban a 31 mandátumból 20-at szerzett meg az RMDSZ, 3-3 mandátuma lesz a Nemzeti Liberális Pártnak, a Szociáldemokrata Pártnak és az EMNP-nek, valamint két mandátumot szerzett az MPP is.

Kovászna megye 45 polgármesteri tisztségéből az RMDSZ jelöltjei 34-et elnyertek, illetve három másik településen az MPP-vel közös jelölt nyert – mutatott rá Tamás Sándor. Közlése szerint az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett, elveszítette Maksát és Nagyborosnyót. Az 521 háromszéki helyi és megyei tanácsosi tisztségből 358-an RMDSZ-esek, 53 tanácsosi tisztséget szerzett az EMNP, amely megőrizte mandátumai számát, míg 26 tanácsosi helyet nyert az MPP, amely elveszítette önkormányzati képviselői egyharmadát, összegzett Tamás Sándor.

Az RMDSZ háromszéki elnöke, megyei tanácselnök sajtótájékoztatón kifejtette: a vasárnapi választások nagy nyertese Kovászna megyében egyrészt az RMDSZ, másrészt az MPP, hiszen egy polgármesteréből három lett, és minden előrejelzések ellenére jelen lesznek a megyei tanácsban. Nyertesek továbbá a román pártok, mivel a bodzavidéki magas részvétel plusz mandátumot eredményezett számukra a megyei tanácsban. Korábban a testületben a liberálisoknak és szociáldemokratáknak 5 tanácsosuk volt, mostantól hat van. Tamás Sándor szerint a választások nettó vesztese az Erdélyi Magyar Néppárt, amelynek eddig országos szinten két polgármestere volt, mindkettő Háromszéken, most viszont egy sincs.

A kétharmados RMDSZ gesztust tesz az ellenzéknek

A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban újra kétharmados többséget szerzett az RMDSZ, amelynek eggyel több mandátuma van, mint az elmúlt években. A szövetség 15 tanácsosa mellett az EMNP-t, a Nemzeti Liberális Pártot, és a Szociáldemokrata Pártot két-két tanácsos képviseli, az MPP pedig nem jutott be, közölte a sajtótájékoztatón Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere - aki a szavazatok 73,2 százalékával nyerte meg harmadik mandátumát – elmondta: az RMDSZ nem fog visszaélni önkormányzati többségével, akárcsak az elmúlt években a konszenzust keresik a többi párt képviselőjével. Szavai szerint bár kétharmados többsége van az RMDSZ-nek, az önkormányzat hat szakbizottságából kettő elnöki tisztségét felajánlják az EMNP-nek és a Nemzeti Liberális Pártnak.

Az MPP „ijesztő” eredménye

Antal Árpád hétfői sajtótájékoztatón kifejtette: az RMDSZ frakció az egyik nyertese a vasárnapi választásnak, ugyanis egy mandátummal többet szerzett, továbbá Bálint József, az EMNP polgármester-  és tanácsosjelöltje is nyertes, hiszen több szavazatot szerzett, mint négy évvel ezelőtt.

Vesztesei viszont a Magyar Polgári Párt, mert nem jutottak be a tanácsba, holott négy évvel ezelőtt még a legnagyobb frakciót alkották Sepsiszentgyörgyön. „A párt mostani eredménye szinte ijesztő, elemzést kell végezni, hogy mi az oka az MPP fogyásának Sepsiszentgyörgyön” – fogalmazott a polgármester. Vesztese továbbá a kampánynak a román közösség, mert olyan szintű negatív kampányt folytatott az egyik román jelölt a másik ellen, ami Sepsiszentgyörgyön még nem volt tapasztalható. 

Guruianu nem lesz alpolgármester

Antal Árpád szerint vesztes még Mădălin Guruianu a liberális párt polgármester- és tanácsosjelöltje, aki sokat tett fel, szerinte érthetetlen módon, egy olyan ügyre, amiről előtte nem egyeztetett senkivel. Antal Árpád kifejtette: értetlenül szemlélte, amint Mădălin Guruianu azzal kampányolt, hogy alpolgármester akar lenni. Ezt a kampányt az emberek se értették, hiszen vasárnap polgármestert választottak, nem alpolgármestert – magyarázta.

Antal Árpád elmondta, hétfőn az RMDSZ képviselői találkoztak Guruianuval, és értésére adták, hogy nem lehet alpolgármester, a szövetség Sztakics Évát és Tóth Birtan Csabát jelöli a tisztségekre. Hozzátette: azonnal átadják az alpolgármesteri tisztséget, ha a parlament elfogadja az RMDSZ autonómiatörvény-tervezetet, a jogszabály szerint ugyanis a megyei tanácsokban és municípiumokban hivatalból jár az alpolgármesteri tisztség a román közösség képviselőinek.

Mădălin Guruianu egyébként hétfőn bejelentette: lemond tanácsosi tisztségéről, és kivonul a politikából, mivel nem sikerült elérnie választási célkitűzését, az alpolgármesteri tisztséget. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?