Asztalosként dolgozó titkárnő és más jelöltek – végigböngésztük a Kolozs megyei listákat

Nyugdíjasok, munkanélküliek, diákok és háztartásbeliek – a mérnökök, közgazdászok és politológusok mellett ők uralják a július 5-i helyhatósági választásokra benyújtott kolozsvári és Kolozs megyei tanácsosi jelöltlistákat. Az önkormányzati tisztségre aspirálók egy része nem tud különbséget tenni a szakma és a foglalkozás között, az EMNP listáiról pedig lesüt, hogy lasszóval kellett összeszedniük a jelölteket, akik közül többen – adataik szerint – semmihez sem értenek. Végigböngésztük a listákat.

A kolozsvári polgármesterjelöltek listáján található nevek mellett slágerszakmák és foglalkozások szerepelnek. Emil Boc jelenlegi polgármester a szakmánál ügyvédnek és oktatónak tünteti fel magát, Horváth Anna alpolgármester jogász-közgazdász, Octavian Buzoianu pedig mérnök, foglalkozása pedig projektemendzser.

Fancsali Ernő EMNP-jelölt foglalkozása ugyancsak projektemenedzser, végzettségét tekintve pedig nemzetközi kapcsolatok szakértője. Mircea Giurgiu (PSRO) vélhetően nem értette meg, mi a különbség a szakma a foglalkozás között. Az egykori szakszervezeti vezetőből lett képviselő és pártról pártra vándorló politikus végzettsége ugyanis „egyetemi lektor”, foglalkozása pedig „referens”.  

Színesebb a kép a helyi, illetve a megye tanácsosjelöltek esetében. Találunk közöttük szép számmal nyugdíjasokat, munkanélkülieket, de diákokat és újságírókat is. A legtöbb jelölt mérnök, közgazdász és jogász végzettségű, a foglalkozások pedig meglehetősen széles skáláját ölelnek fel kezdve a sofőrtől, az ingatlanügynökön keresztül a vezérigazgatóig.

A listákat böngészve azonban úgy tűnik, hogy – akárcsak Mircea Giurginak – a jelöltek jelentős része nincs tisztában a végzettségének megfelelő szakma és a foglalkozása közötti különbséggel. Így Giacomo Dreoni (PNL) szakmája egyszerűen „IT”, Daniela Stoica (UCDR) végzettsége az adatai szerint „közalkalmazott”, és nem tudni, hogy például Stela Mathe-Leszay (PPU-SL) melyik oktatási intézménytől kaphatott „tanácsosi” végzettséget igazoló diplomát.

Az EMNP lasszóval fogott jelölteket

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) városi jelöltjeinek adatai szerint Tunyogi Béla és Filep Alexandru szakmája „líceum”, Csorba István párttársuknak pedig „általános iskola”. A lista szerint egyébként a párt jelöltjei közül hatnak nincs semmilyen foglalkozása, kettő pedig a szakmánál húzott egy soványka vonalat, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy semmilyen szakképesítéssel nem rendelkeznek. Az adatokból kitűnik, hogy az EMNP-nek lasszóval kellett jelöltek fognia, és így is hiányos listát adtak le a városi választási irodánál.

Az RMDSZ városi listáján Horváth Annát az átigazolásával az EMNP-nek súlyos politikai veszteséget okozó régész, Gergely Balázs követi a biztos befutó második helyezettként. A remélt hat befutó helyet sorrendben Csoma Botond jogász, a kémikusi végzettséggel rendelkező és jelenleg vállalkozó Rácz Levente-Zsolt, valamint Oláh Emese jogász és Nisztor Dániel építészmérnök foglalja el.

Tizenöt jelöltnek semmilyen szakmája nincs

A megyei listát a kertészmérnök végzettségű Vákár István vezeti, akit Deák Ferenc jogász követ. Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója és Lőrinczi Zoltán szerepel a harmadik és negyedik helyen, őket a még egyetemista Enyedi Tamás követ. Keizer Róbert mérnök-vállalkozó, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei elnöke az RMDSZ-MPP egyezsége alapján került a lista hatodik helyére. Ez a hely nem biztos, hogy tanácsosi mandátumot is jelent majd, tény azonban, hogy e nélkül az MPP-nek még csak reményei sem voltak egy önkormányzati tisztség megszerzésére. A szövetségnek is vannak olyan jelöltjei, akinek szakmája ismeretlen, ugyanis Batinás Zoltán nem jelölte meg végzettségét, ugyanakkor Horváth Bernát Csaba végzettségénél és foglalkozásánál is csak egy-egy vonalka áll.

A pártok által leadott listákon egyébként 15 olyan személy van, akik a szakmánál semmit nem tüntettek fel. Ebből a jelöltlistákat böngésző annyit állapíthat meg, hogy semmihez nem értenek. Ennek ellenére egyikük foglalkozása ügyvéd (Chiorean Laura Elena – PSD), a szakma nélküliek között azonban van marketing szakértő, HR tanácsadó és parlamenti referens is.

Asztalosként dolgozó titkárnő

A foglalkozást tekintve a PPU-SL két jelöltje munkanélküli, mások ezt kevésbé feltűnően jelezték, és üresen hagyták a rubrikát. A fenti két jelölten kívül további 17 olyan tanácsosaspiráns van, akik adataik szerint pillanatnyilag semmivel nem foglalkoznak, közöttük egy biztosítási ügynök, közgazdász, jogász, mérnök, de akad közöttük rendőrtiszt, belügyminisztériumi alkalmazott és szerelő is. A jelöltek között találunk asztalosként dolgozó titkárnőt (vagy titkárnőként dolgozó asztalost, erre nem jöttünk rá), 37 nyugdíjast (jelentős részük a Nagy-Románia Párt indítja), fél tucat diákot és tucatnyi háztartásbelit.

A foglalkozásokat tekintve a legszínesebbnek a Liberális Mozgalom tűnik. Liviu Alexa újságíró és laptulajdonos mellett olyan foglalkozású jelöltjei vannak a pártnak, mint reklámfelület-értékesítő, újságíró, tanár, művészeti igazgató, taxisofőr, de találunk itt copywritert, dizájnert, bárost, egy magát hairstylistnak nevező fodrászt (aki egyébként keramikus), illetve nyugdíjas hajómérnököt. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?