Brassai Zsombor: az csak egy vélemény, hogy inkompetens vagyok

Célt tévesztett a Maros megyei RMDSZ elnöke, Brassai Zsombor szerint Peti András és Vass Levente, amikor a marosvásárhelyi tanácsosjelölti lista sorrendjének megváltoztatása után a lemondását követeli.

A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsnak (TÁT) címzett levélben Brassai Zsombor lemondását kéri Peti András és Vass Levente – számolt be a vasarhely.ro. A városi szervezet, illetve a városi választmány elnöke azért kéri a Maros megyei RMDSZ-elnök távozását, mert a választmány által összeállított városi tanácsosi jelöltlistát csütörtöki ülésén a TÁT átírta anélkül, hogy egyeztetett volna a városi szervezet vezető testületével.

Levelét a tanácsosi jelöltlista harmadszori módosítása után fogalmazta meg Vass Levente és Peti András. „A választások előkészítéséről szóló szabályzat 2. cikkelyének c) pontja szerint a jelöltekről konszenzusos alapon kell döntsön a TÁT és a Városi Választmány” – emlékeztet a két politikus. 

A levél szerint Brassai Zsombor „nagyvonalúan megfeledkezik az egyeztetési körökről, tájékoztatási kötelezettségéről és mindenekelőtt arról, hogy elnökként a feladata nem egy szervezet szétverése, hanem összetartása”. Peti András és Vass Levente felszólítja Brassai Zsombort, hogy „végre vállaljon felelősséget az általa kreált helyzetért és lépjen vissza megyei vezetői tisztségéből, amelyben folyamatosan tanújelét teszi mélységes inkompetenciájának”.  Kijelentik, nagyon destruktívnak találják Brassai politikusi tevékenységét, akinek számos mulasztása volt elnöksége alatt.

A választmány és a TÁT között egyébként pénteken volt egy egyeztetés, de azon sem született olyan lista, amely Peti és Vass számára elfogadható lenne. A két politikus a levélben hangsúlyozza azt is, hogy nyitottak „az elvszerű és konstruktív kompromisszumra”.

Brassai: nincs erkölcsi alapjuk

Brassai Zsombor a Maszolnak elmondta, szerinte őt a Területi Állandó Tanács helyett támadja Peti András és Vass Levente. „A TÁT a városi szervezet választmánya által rangsorolt listát újra rangsorolta, és egy más sorrendet állított fel. Ez a felháborodásuknak az oka valójában” – magyarázta a megyei elnök.

Beszámolója szerint a TÁT ismét összeült a városi választmány képviseletével, azaz Vass Leventével és Peti Andrással, és egyeztette a felmerülő kérdéseket. Végül kialakult egy harmadik sorrend, de ez sem nyerte el Peti Andrásék tetszését. „Felháborodásukban engem tettek felelőssé emiatt” – magyarázta Brassai.

A távozására való felszólításra Brassai úgy reagált: mindenkinek joga van a véleményhez. Az elnök szerint Petinek és Vassnak nincs erkölcsi alapjuk a bírálatokra, és érvek nélkül nevezik inkompetensnek. Szerinte az lehet a oka a nézeteltérésnek, hogy Brassai az összefogás szellemében javasolta az egyházak, civil szervezetek megkérdezését a tanácsosi jelöltlistáról. "Azt szerettem volna, ha a szakmaiság figyelembe vételével alakulna ki a sorrend" – jelentette ki.

A tanácsosjelöltek sorrendjének végső változatáról Brassai elmondta, ez egy egyeztetett lista. „ A TÁT semmi egyebet nem tett, segíteni próbált a vásárhelyi választmánynak, és a felmerülő jelölteket egy olyan sorrendbe rangsorolta, amely megítélésünk szerint hiteles, meggyőző. Emellett felkínáltuk a lehetőséget Portik Vilmosnak, hogy jöjjön fel a listára, amit ő sajnos elutasított. A harmadik listában ugyanazok a nevek szerepelnek, mint a másodikban, csak a sorrend változott” – hangsúlyozta az elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?