Ismét el kellett halasztani a TVR elnök-vezérigazgatójának megválasztását

Jövő hétre halasztotta a közszolgálati televízió (TVR) elnök-vezérigazgatójának megválasztását a parlament, mert az intézmény igazgatótanácsa nem tudott dűlőre jutni szerdán abban, hogy kit javasoljanak a tisztségre.

Mint ismert, a testület a múlt héten a kormányfő delegáltját, George Orbeant jelölte elnök-vezérigazgatónak. A parlamentben akkor kvórumhiány miatt elmaradt a szavazás a jelöltről. Kedden délután ismét együttes ülést tartott a képviselőház és szenátus, és a honatyák elutasították George Orbean kinevezését.

A törvény szerint ebben a helyzetben az igazgatótanácsnak – saját soraiból – új jelöltet kellett javasolnia. Szerdán reggel összeült a testület, és a két jelölt merült fel: a TVR alkalmazottait képviselő Monica Ghiurco, illetve a szociáldemokraták delegáltja, Doina Gradea. Szavazáskor hatan Ghiurco, hatan Gradea jelölését támogatták, így az igazgatótanács döntésképtelennek bizonyult. A testület egyik tagja nem volt jelen az ülésen.

Miután kiderült, hogy az igazgatótanács nem tudott jelöltet javasolni, Valeriu Zgonea házelnök bekerekeszette a képviselőház és a szenátus együttes ülését, majd közölte, hogy jövő hétre halasztják a TVR elnök-vezérigazgatójának megválasztását.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?