Regionális kapcsolatainak fejlesztésére törekszik a SRI

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) fejleszteni akarja a terrorizmus megelőzésére irányuló partneri kapcsolatait, hangsúlyosan a regionális együttműködést - hangoztatta Eduard Hellvig, a román hírszerzés igazgatója kedden, a szolgálat évértékelő értekezlete után.

Elmondta: tavaly 336 terroristagyanús külföldit utasítottak ki Romániából, vagy nem engedtek be az országba. További kilencezer kitiltott külföldit követnek figyelemmel: többségük a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet híve, illetve olyanok, akik radikalizáló, szervezkedő propagandatevékenységet folytattak Romániában az IÁ nevében.

A SRI a bevándorlási válságot is kockázati tényezőnek tekinti, és készen áll ennek kezelésére, ha tovább romlik a közel-keleti helyzet, illetve módosul a balkáni migránsútvonal. "Románia ma a biztonság bástyájának számít, de vigyázunk, hogy ne váljunk szigetté szomszédaink között" - jelentette ki a SRI igazgatója.

Kitért arra is, hogy a hírszerzést nem érinti hátrányosan az a februári alkotmánybírósági döntés, amely megszüntette az ügyészségek számára végzett lehallgatások jogalapját. Romániában eddig nemcsak a nemzetbiztonsági ügyekben végzett megfigyeléseket a SRI, hanem a korrupció, szervezett bűnözés vagy akár adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásokban is a SRI "szolgáltatásait" vette igénybe az ügyészség. Hellvig nem méltatlankodott, amiért elkülönítették a titkosszolgálati és rendőri lehallgatásokat: szerinte a szolgálatnál csak most kezd normalizálódni a helyzet, miután a korábbi adatmennyiség a háromszorosa volt a SRI feldolgozási kapacitásának.

A szolgálat állománygyűlésén jelen lévő Klaus Johannis államfő úgy vélte: a terrorfenyegetés riasztó növekedése közepette létfontosságú, hogy az európai titkosszolgálatok együttműködjenek és összehangolják tevékenységüket. Az államfő szerint a SRI elismert és hiteles partnernek számít az észak-atlanti közösségben.

Johannis másfelől arra figyelmeztetett: súlyos joghézagok akadályozzák a nemzetbiztonsági szervek munkáját, miután a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok alkotmányelleneseknek bizonyultak. A nemzetbiztonságban egységes és korszerű törvényi keretre van szükség, amelynek az elfogadását nem szabad tovább halogatni - hangoztatta az államfő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?