Mégis indul a polgármesterségért Antal Árpád?

A napokban vélhetően elindul az Antal Árpád polgármester jelöltségéhez szükséges támogató aláírások gyűjtése – erre utal, hogy Tamás Sándor háromszéki RMDSZ elnök szerdára hívott össze egy sajtótájékoztatót, amelynek témája: aláírásgyűjtés Antal Árpádnak.

Az elöljáró ugyan még nem jelentette be hivatalosan, hogy indul egy újabb polgármesteri mandátumért, de az RMDSZ által kezdeményezett aláírásgyűjtő akció indítása valószínűsíti, hogy vállalja a megméretkezést.

A háromszéki RMDSZ már korábban állást foglalt a tisztségéből felfüggesztett és bírósági felügyelet alatt levő Antal Árpád mellett. Tamás Sándor korábban úgy nyilatkozott: Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere és őt szeretnék indítani az idei önkormányzati választásokon is.

A szövetség háromszéki elnöke egy március eleji sajtótájékoztatón így nyilatkozott: „Kiállunk mellette, és hiszünk abban, amit Antal Árpád képvisel. Bízunk abban, hogy minél hamarabb lezárulhat az ügy, amibe belerángatták”. Tamás Sándor szerint azt szeretnék, hogy Antal Árpád újra elkezdhessen dolgozni a sepsiszentgyörgyi emberekért és a székelyföldi közösségért.

Mint ismert, Sepsiszentgyörgy polgármestere a korrupcióellenes ügyészség vizsgálatai miatt április 17-ig nem gyakorolhatja polgármesteri tisztségét és bírósági felügyelet alatt van. Antal Árpád az ellene indított eljárásról úgy nyilatkozott: „Erősnek érzem magam, mert ha az ügyészséget az igazság érdekli, nyugodtan aludhatok”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?