Bunta: alapszabályzat szerinti előválasztást akarunk

Az országos, a területi és a helyi RMDSZ szabályzatának különböző pontjaira hivatkozva változtatná meg a jelöltállítás korábban már rögzített módját Bunta Levente. Székeyudvarhely polgármesterének kérdéseinkre adott válaszait – nyomatékos kérésére – változatások és a visszakérdezés lehetősége nélkül közöljük.

Miért tartja indokoltnak egy olyan küldöttgyűlés összehívását, amelyen megváltoztatják a jelöltállítás módját?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Székelyudvarhely Városi Szervezete a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, illetve az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezete keretén belül működő alapszintű önálló szervezeti egysége. A Szervezet a székelyudvarhelyi magyar közösség érdekvédelmi, közképviseleti és érdekegyeztető társulása, melynek célja a nemzeti identitás védelme, megőrzése és fejlesztése, gazdasági, szociális esélyegyenlőség kivívása a szülőföldön maradás érdekében, elősegíteni a közösség önszerveződését, az anyagi és szellemi létfeltételek javítását. A Szervezet, mint a Szövetség, illetve a Széki Szervezet helyi szervezete, a Szövetségi Alapszabályzat 16-20. szakaszaiban, illetve a Széki Szervezet 5-ös fejezetében foglaltak alapján működik, mint Székelyudvarhely város egyetlen RMDSZ szervezete. Az Udvarhelyszéki Szabályzat 5.3-as pontja alapján: A helyi szervezetek az Udvarhelyszéki települések (falvak, községek, városok) egyéni tagjainak autonóm szervezetei, amelyek közösségi tevékenységüket önállóan tervezik meg. A Széki Szervezet által 2016.01.20-án elfogadott határozat a Szövetségi Alapszabályzat, az Udvarhelyszéki Szabályzat és a Székelyudvarhelyi Városi Szervezet Alapszabályzatának több cikkelyét, előírásait nem tartja be, módosítja. A február 2-án megtartott városi Választmányi ülés alkalmával a testület jelezte ezen határozattal kapcsolatos kifogásait, ezért is kezdtünk el lépéseket tenni.

Korábban a területi szervezetnek küldött levélben a „legdemokratikusabb módszert”, az urnás előválasztást javasolta jelöltállítási módozatnak. Miért gondolta meg magát?

Nem gondoltunk meg semmit! A helyi szervezet elnöksége által 2015. december 14-én megfogalmazott átirat szerint „a legdemokratikusabb módozat szerint, urnás előválasztás által kíván dönteni a jelöltekről, valamint ezek sorrendjéről.” A javaslatunkat a Széki Szervezet határozata nem tartotta tiszteletbe. Elsősorban az RMDSZ Alapszabályzata a széki elnökségi döntés által meghatározott módozatot nem tartalmazza. Másodsorban a székelyudvarhelyi szervezet javaslata a helyi és megyei tanácsosok esetében az urnás, regisztrált RMDSZ tagok általi előválasztásra is vonatkozott. A helyi szervezet nem gondolta meg magát, a demokrácia egyik alapelve, hogy az alapszabályzat előírásait be kell tartani. Mi továbbra is ugyanazt kérjük, mint eddig.

Álláspontja hirtelen változása több politikai szereplő (többek között a területi elnök, az országos ügyvezető elnök és RMDSZ-es ellenjelöltje, Arros Orsolya) értékelése szerint annak a jele, hogy megijedt az előválasztástól, amelyen nem RMDSZ-tagok is részt vehetnek. Erre mi a válasza?

Véleményünk szerint az RMDSZ alapszabályzatait mindenkinek be kell tartani, melyek érvényesek a területi elnökre is, az országos ügyvezető elnökre is és minden RMDSZ-tag számára is.

Időközben már a regisztráció is elkezdődött. Mit tud üzenni azoknak a székelyudvarhelyieknek, akik már regisztráltak, abban az esetben, ha lefújják az előválasztásokat?

Minden eddigi regisztráltat szívesen látunk a székelyudvarhelyi RMDSZ tagjai között és kérjük, hogy vegyenek részt a szervezet életében.

A területi szervezet elnöksége az SZKT-határozatnak megfelelően már az előválasztás időpontját is rögzítette. Bíró Barna Botond ügyvezető elnök szerint döntésükön már nem módosítanak. Hogy lehet ezen a patthelyzeten szabályzatszerűen túllépni?

Az SZKT határozata szerint 2016. március 7-ig kell közölni a polgármester- és helyi tanácsosjelöltek kiválasztásának módozatát, valamint április 17-ig kell a jelöltlistákat véglegesíteni. A fenti dátumokból is látszik, hogy még időben vagyunk a szabályos döntések meghozatalához. Egyébként a Széki Szervezet által elfogadott határozat kiközlése után egy héttel (közben a városi költségvetés elfogadása is megtörtént) a városi szervezet elnökségi ülést és választmányt hívott össze a határozattal kapcsolatos megbeszélésre.

A 2008-as választásokat követően Székelyudvarhely városát RMDSZ-es városvezetés irányítja – írja válaszai felvezetéseként Bunta Levente polgármester. A kezdeti időszakhoz viszonyítva, amikor is az RMDSZ támogatottsága alig 40% körül mozgott, a jól elvégzett munkával, igazi eredményekkel, valós tervekkel, egy jelentős ellenzéki gáncsoskodás ellenére is sikerült, hogy 2012-ben többségbe kerültünk a városi önkormányzatban (11 képviselő), közel 60%-os népszerűséggel. A székelyudvarhelyiek megértették, hogy fontosabb a stabil eredményekkel, tervekkel rendelkező városvezetés (Egy mosolygós Székelyudvarhely!), mint egy a város vagyonát kijátszó, gáncsoskodó, kétes privatizációkat és épületek lenyúlását eszközlő csoport. A választások után elsődleges célunk az volt, hogy eredményes politizálásunk az önkormányzati munkára alapuljon, mely közvetlenül az RMDSZ-hez köthető. Sajnos mindez úgy tűnik nem jelent semmit, a munkánk folyamatos akadályoztatása történik a hatalmi harcok, egyéni érdekek miatt, nem tartva szem előtt a székelyudvarhelyiek akaratát.

Mikor tartanák a küldöttgyűlést?

Az Alapszabályzat előírásait be kell tartani és e szerint hamarosan összehívjuk a városi küldöttgyűlést. Sajnos úgy látjuk, hogy az előválasztások szabálytalan módon való megszervezése az RMDSZ székelyudvarhelyi választási vereségét fogja eredményezni, mely akarva-akaratlanul hatásai lesznek a megyei és országos választásokra. Mindannyiunk számára elsődleges cél a Szövetség 2016-os választásokon való sikeres szereplése. E cél érdekében közösen kell dolgoznunk, a személyes politikai ambíciókat félre kell tenni, és a közösség érdekét kell szem előtt tartani.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?