Összefognak a magyar politikai pártok háromszéki Zabolán

Több mint száz lakos részvételével tartottak falugyűléssel egybekötött RMDSZ tisztújítást a háromszéki Zabolán, ahol Fejér Zsoltot választották elnöknek. Az RMDSZ választmány tagja lett többek között Mátyás Szabolcs, az EMNP korábbi orbaiszéki elnöke is, tájékoztatott a szövetség háromszéki szervezetének sajtóirodája.

A résztvevőket Sidó Albert leköszönő elnök üdvözölte, majd a 18 éve Zágon polgármestereként tevékenykedő Kiss József, az RMDSZ orbaiszéki elnöke elevenítette fel Berci bácsi tevékenységét. Az idei helyhatósági választásokra vonatkozóan kiemelte, az orbaiszéki községekben már megvannak a jelöltek, olyan személyek kellenek a települések élére, akikben az emberek megbíznak és, akik összefogással, jó csapattal eredményesen tudnak dolgozni.

Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki elnöke  rámutatott: Zabola is bizonyítja, hogy a széthúzás nem vezet jóra, de a településen a három magyar párt elővette a jobbik eszét, kezd kialakulni egy jó irány. Össze kell fogni, ahhoz, hogy a községet jó irányba lehessen vinni, hogy nyugodtan lehessen nemzeti programjainkat tervezni. Ez a legfontosabb kérdés, amit Zabolán véghez lehet vinni ugyanúgy, mint a megye számos településén is.

Tamás Sándor bejelentette, hogy Zabolán az RMDSZ polgármesterjelöltnek támogatja az MPP-és Fejér Leventét és az RMDSZ-es Demes Botondot alpolgármesternek. Hozzátette, hogy a választmány tagja lett Mátyás Szabolcs, az EMNP korábbi orbaiszéki elnöke. „Meggyőződésem, hogy az összefogásnak nagyobb ereje van, mint a széthúzásnak.”- tette hozzá Tamás Sándor, aki szerint az elkövetkező időszakban sokkal több alázatra és eredményes munkára van szükség. „Amíg én leszek a megyénkben az RMDSZ elnöke, addig megkövetelem ezt a szemléletet minden munkatársamtól, kollégámtól.”

Fejér Zsolt, az RMDSZ Zabolai szervezetének újonnan megválasztott elnöke kifejtette: céljuk egy aktív, zökkenőmentes kapcsolat létrehozása a megyei és az országos szervezettel. Visszanyerni a község lakosainak bizalmát és visszaadni az itt élő magyarságnak azt a reményt, hogy a község RMDSZ-es vezetői ismerik a helyi igényeket, együttműködnek az MPP-vel és az EMNP-vel azért, hogy mindaz, amit a településen értéknek, követendő útnak tekintenek, maradéktalanul érvényesüljön.” Fejér Zsolt fontosnak tartja egy helyi nőszervezet megalakítását, ami nagymértékben hozzájárulna a csapatépítés és együttműködés kialakításához.

Kimaradt?