Kifütyölték az államfőt a román nemzeti ünnepen

Füttyszó fogadta az államfőt szombaton Bukaresten, a december elsejei nemzeti ünnep alkalmával tartott katonai díszszemle helyszínén. A parádét megtekintette Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu házelnök, illetve Románia volt elnökei: Ion Iliescu, Emil Constantinescu és Traian Băsescu.

Băsescu korábban egy televíziós műsorban jelezte is: számít arra, hogy „a kormányfő kirendeli a füttymestereit” a fogadására.buk6

A katonai díszszemlét hagyományos módon a bukaresti diadalívnél rendezték. A kormány székházára délelőtt egy 1400 négyzetméteres, a teljes homlokzatot eltakaró nemzeti zászlót feszítettek ki, az épületben pedig nyílt napot rendeztek, amelyen Victor Ponta miniszterelnök fogadta az első látogatókat.

 "Fel kell emelnünk a fejünket, büszkébbeknek kell lennünk országunkra, hogy olyan életet élhessünk, amilyet megérdemlünk. Hozzászoktunk az utóbbi években, hogy ne követelőzzünk, hogy nekünk térdepelnünk kell, mert mi nem dolgozunk, mi rosszak vagyunk, és majd jön valaki kintről, aki kihív a táblához és összeszid minket, de a szidás nem kintről érkezett, hanem itthonról. Én nem hiszem, hogy csak megalázkodva lehet vezetni ezt az országot. Csak rajtunk múlik, hogy büszkébbek legyünk, és több méltóságot tanúsítsunk" - mondta Victor Ponta a zászlóavatáson.buk4

 A bukaresti diadalívnél több ezres közönség és az ország legfőbb közjogi méltóságai jelenlétében rendeztek nagyszabású katonai parádét. Az első világháború után emelt diadalív alatt a román hadsereg, csendőrség, tűzoltóság, hírszerző szolgálat 1500 fegyverese vonult fel. A szemlén a különböző fegyvernemek, valamint a rohammentő-szolgálat, a határőrség, a rendőrség speciális járműveivel, valamint a román légierő helikoptereivel és csapatszállító repülőgépeivel rendeztek bemutatót.buk5

Az ország számos nagyvárosában rendeztek szombaton katonai felvonulást és utcai népünnepélyt a nemzeti ünnep alkalmából.buk7

Kimaradt?