A szenátus jogi bizottsága támogatja Ponta feltételezett bűntársának letartóztatását

A szenátus jogi bizottsága támogatja, hogy a törvényhozás engedélyezze a korrupcióval gyanúsított Dan Șova szociáldemokrata szenátor - Victor Ponta volt kormányfő feltételezett bűntársa - előzetes letartóztatását.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a múlt héten közölte, hogy újabb ügyben indított bűnvádi eljárást Șova ellen, akit Victor Pontával együtt szeptemberben állítottak bíróság elé. Șovát most ismét befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják: állítólag közbenjárt a govorai (Vâlcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.

A szenátus várhatóan december másodikán titkos szavazással dönt arról, hogy hozzájárul-e Șova őrizetbe vételéhez, illetve előzetes letartóztatásba helyezéséhez. A jogi bizottság - öt szavazattal, kettő ellenében és három tartózkodás mellett elfogadott - keddi állásfoglalása ajánlás jellegű. Bár ilyen esetekben a jogi bizottság a letartóztatás engedélyezését kérő vádhatóság bizonyítékainak áttanulmányozása után véleményezi egy törvényhozó ügyét, többször előfordult, hogy a plenáris szavazáson a bizottság álláspontjával ellentétes döntés született.

A parlamentnek először kell valamely tagja kiadatása ügyében állást foglalnia, amióta a politikai elit korrupciója ellen fellázadt tüntetők három hete lemondásra kényszerítették Pontát és kormányát. A sajtó szerint a jövő heti szavazáson fog kiderülni, mennyire volt tartós a népharag okozta "ijedtség" a törvényhozóknál: megkockáztatják-e, hogy ismét előjogaik mögé bújtatva megvédjék egy korrupcióval gyanúsított társukat.

Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet őrizetbe venni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?