Nyilvános vitát szeretne az előválasztás jelöltjei között Barabás Miklós

Nyilvános vitát szorgalmaz az október 11-i marosvásárhelyi előválasztás jelöltjei között Barabás Miklós.

A Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO) által támogatott független jelölt október 8-án ülne egy asztalhoz az RMDSZ-es Soós Zoltánnal és az EMNP-s Portik Vilmossal.

Megkeresésünkre Soós Zoltán elmondta, nyitott a nyilvános vitára, szívesen részt venne rajta. „Már a kampány kezdetekor támogattuk a közös vita megtartását” – nyilatkozta a Maszolnak.

A kezdeményezéssel egyetért Portik Vilmos is, csak az időpontját nem tartja megfelelőnek. Arra hivatkozott, hogy ha csütörtök este ülnek le közönség előtt vitázni, akkor az eseményről szóló tudósítások már nem kerülhetnek be a pénteki nyomtatott lapokba, az előválasztást pedig vasárnap tartják.

Barabás Miklós egyébként nyílt levélben sorolta fel Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek az előválasztással kapcsolatos kifogásait. Szerinte az esemény előtt alig több mint egy héttel a marosvásárhelyi magyarok többsége nem is hallott az a regisztrációról, azt sem tudják, hol szavazhatnak majd.

„Ilyen körülmények között nem várhatjuk el 2016-ban a magyarok sikeres mozgósítását sem, és azt sem, hogy magyar polgármestere legyen a városnak” – fogalmazott Barabás.

Kapcsolódók

Kimaradt?