Klaus Johannis tanácsadója szerint a kerítésépítés nem hatékony megoldás

A történelem már bebizonyította, hogy a kerítésépítés nem hatékony megoldás - vélekedett Lazăr Comănescu, az államfő külpolitikai tanácsadója kedden.

Az elnöki hivatal képviselője a Mediafax hírügynökség kérésére kommentálta azt, hogy a magyar kormány döntött a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármashatártól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről.

"Egy globalizált világban azt képzelni, hogy kerítésépítéssel meg lehet oldani a problémákat, véleményem szerint olyan hozzáállás, amely nem áll összhangban sem a jelen sem a jövő realitásaival. A történelem során épültek már kerítések, amelyekről bebizonyosodott, hogy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt" - mondta Comănescu.

Az államfő tanácsadójának megnyilatkozása az eddigi legvisszafogottabb román reagálásnak számít. Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő közösségi oldalán és egy televíziós műsor vendégeként is éles hangon bírálta a magyar kormányt. Egyebek mellett azt állította, hogy a magyar döntéshozók szégyent hoznak Európára, semmivel sem jobbak, mint a szíriaiak vagy líbiaiak, és lehetséges fejleményként beszélt arról, hogy a magyar katonák esetleg tüzet nyitnak, nőket és gyereket ölnek meg.

A román külügyminisztérium kedden kiadott állásfoglalásában úgy értékelte, Magyarország "mesterséges vitába próbálja belerántani Romániát, hogy elterelje a figyelmet a bevándorlók problémájának alapkérdéseiről és arról az elszigetelődésről, amelyet a magyar fél által hozott intézkedések eredményeznek".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?