Korrupciós vizsgálat Ecaterina Andronescu és Alexandru Athanasiu ellen

Ismét megnyitják az évekkel korábban lezárt büntetőjogi kivizsgálást Ecaterina Andronescu és Alexandru Athanasiu egykori oktatási miniszterek ellen, ezt pénteken hagyta jóvá a Korrupcióellenes Ügyészség kérésére a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék (ICCJ).

Ügyészségi források szerint a két volt miniszter ellen a Microsoft-üggyel kapcsolatos vádak miatt indult újra vizsgálat, pontosabban bizonyos szerződések odaítélésének módozatában fedeztek fel törvénytelenségeket.

A Románia egyik legnagyobb korrupciós botrányaként számon tartott Microsoft-dossziéban nyolc egykori miniszter érintett. Az ügyészek azzal gyanúsítják őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. A vádhatóság szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetője összesen húszmillió dollárnyi csúszópénzt kértek azért, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá. Az ügyészség adatainak megfelelően például a 2004-ben ilyen célokra kifizetett 54 millió dollárból 20 millió a minisztériumi döntéshozókhoz került.

Kapcsolódók

Kimaradt?