Ismét őrizetbe vették Alina Bicát, fogdába került az adóhatóság volt elnöke is

Őrizetbe vették kedden az adóhatóság (ANAF), illetve a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) volt vezetőjét, akiket befolyással való üzérkedéssel és megvesztegetés elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az ügyészek szerint Șerban Pop, az ANAF korábbi elnöke csaknem negyedmillió eurónyi megvesztegetést fogadott el Horia Simu üzletembertől, annak érdekében, hogy az adóhatóságnál meghamisítsák azt a jelentést, amelynek alapján a DIICOT vizsgálatot indított a román rézipar legfontosabb szereplőjeként ismert vállalkozó ellen. A vádhatóság szerint a pénzből Alina Bica, a DIICOT volt főügyésze is több mint 17 ezer eurót kapott, amiért hatóságánál megszüntette az üzletember ellen indított eljárást.

Az adóhatóság korábban arra a következtetésre jutott, hogy Simu több mint másfél millió eurónyi jutalékot fizetett ki partnereinek törvénytelenül. Az ANAF jelentése alapján pénzmosásért és bűnszövetkezetben való részvételért indított eljárást Simu ellen a DIICOT. Ennek leállítását az ügyészek szerint az üzletember a tavalyi év folyamán megvesztegetéssel érte el.

Az ügy mindhárom szereplőjét más ügyekben is törvénytelenségekkel gyanúsítja a DNA. A vádhatóság múlt héten emelt vádat Simu ellen, aki állítólag törvénytelenül kapott a piaci érték másfélszeresére rugó kártérítést egy államosított ingatlanért. Ugyanebben az ügyben vádlottként szerepel az államosított ingatlanokért kártérítést megítélő bizottság volt tagjaként Alina Bica is.

A DIICOT volt vezetőjét eddig olyan ügyekben állították bíróság elé, amelyek korábbi tisztségeivel kapcsolatosak, most azonban olyan ügyben került fogdába, amely főügyészi ténykedésével áll összefüggésben. Az adóhatóság volt elnöke ellen egy a román médiapiacot érintő állítólagos zsarolási ügyben emeltek korábban vádat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?