Victor Ponta után Gabriel Opreát is plágiummal gyanúsítják

Alapos a gyanú, hogy plagizálta 2000-ben írt doktori dolgozatát Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök. Emiatt be is panaszolták múlt héten a Bukaresti Egyetem etikai bizottságánál a politikust – írta szerdán a HotNews.

A portál újságírója megszerezte Gabriel Oprea jogtudományokból írt disszertációját. A dolgozatot tanulmányozva kiderítette: a politikus hosszas szövegrészleteket másolt át más szerzők munkáiból a forrás megnevezése nélkül. „Ez a disszertáció voltaképpen idézetek keveréke bevezetés és következetések nélkül” – állapította meg.

A Gabriel Opreával szemben felmerült plágiumgyanúról már kedden cikkezett a román sajtó. A vádakra reagálva az ideiglenes kormányfő közleményt adott ki, amelyben arról biztosította a közvéleményt, hogy „tisztességes ember”, aki betartja az ország törvényeit.

Mint ismert, korábban Victor Ponta miniszterelnök ellen is felmerült a plágium gyanúja. Sőt a Bukaresti Egyetem etikai bizottsága meg is állapította, hogy miniszterelnök csalással védt meg doktori címét. A kormányfő utóbb le is mondott a doktori címről, a miniszterelnöki tisztségtől azonban nem vált meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?