Örökségi-útvonal kiépítését tervezi az RMDSZ

Az egész Kárpát-medencét érintő örökségi-útvonal kiépítését tervezi az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége.  A Szent László örökségút első körben 45 település magyarságát vonja be a nagyszabású projektbe. Hálózatba szervezzük az Árpád-házi király örökségével rendelkező magyarlakta településeket, a turizmus fellendítése által pedig munkahelyeket, jobb életfeltételeket teremtünk a magyar emberek számára – tájékoztatott Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök hétfőn.

„A tematikus útvonal kiépítése különleges vonzerővel bír, hiszen Szent László a magyarság kiemelten fontos, mindenki által ismert személyisége, számos örökség-elem kapcsolódik a nevéhez. Ez idáig több mint 45 olyan települést számláltunk össze, amely a mondavilághoz köthető, épített vagy természeti örökség helyszíne. Az elképzelésünk az, hogy kibővítsük ezt a listát, ez által is növelve a magyarlakta térségek látogatottságát” – fogalmazott Hegedüs Csilla kulturális szakember, aki kiemelte azt is: a Kárpát-medence magyar nyelvterületeinek hálózatba szervezése által ugyanakkor megerősödne a nemzeti összetartozás érzése, valamint a magyarságtudat is.

„Annak érdekében, hogy az örökségút vonzó legyen a fiatalok számára is, olyan saját interaktív honlap, valamint telefonos applikáció elkészítését is tervezzük, amelyek célja szintén a program fontosságának hangsúlyozása. Ezen örökségek kötnek bennünket, szórványban vagy tömbben élő magyarokat kultúránkhoz, fontos, hogy meg tudjuk őrizni, közös erővel hasznosítsuk azokat a következő generáció számára” – érvelt az ügyvezető alelnök, aki ugyanakkor felhívást is intézett mindazok felé, akik támogatni kívánják a kezdeményezést: a kulturális főosztály minden olyan építőjellegű ötletet szívesen fogad, amely elősegíti a Szent László örökségút kibővítését.

Az örökségút kiépítésében partnereink Magyarország Kormánya és az érintett önkormányzatok, a megvalósításban európai uniós pályázati forrásokra is számítunk.

Kimaradt?