Ponta: Johannis jobbágyoknak tekinti a románokat

Elmérgesedett a viszony a politikai társbérlet főszereplői között: Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök szerint a jobbközép Klaus Johannis államfő úgy viszonyul a románokhoz, mintha jobbágyok lennének a birtokán, akik a parancsait kell teljesítsék - írta hétfőn a Mediafax hírügynökség a politikus egy televíziós interjúját idézve.

A gyógykezelésen külföldön lévő Ponta telefonon nyilatkozott arról, hogy Johannis saját volt pártjából, az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártból (PNL) jelölt igazgatót a kémszolgálat élére a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megkérdezése nélkül. A jelölés megtörni látszik a kormánykoalíció egységét, ugyanis a kormányt (Ponta távollétében) ideiglenesen vezető Gabriel Oprea belügyminiszter bejelentette, hogy az általa vezetett Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) - nemzetbiztonsági kérdésről lévén szó - megszavazza Johannis jelöltjét.

Ponta a tévéműsorban azt állította, hogy továbbra is teljes bizalommal van Oprea iránt, aki mindig "korrekt" koalíciós partner volt, ami a kormányprogram teljesítését illeti. A szociáldemokrata politikus viszont ismét olyan élesen támadta Klaus Johannist, mint a tavalyi választási kampányban, amikor egymás ellenfelei voltak az elnökválasztáson. Ponta a kampány idején evangélikus vallására és német kisebbségi eredetére utalva próbálta befeketíteni Johannist a románok szemében, a mostani újabb "jobbágyozással" pedig azokra a - tankönyvekben szereplő - történelmi sérelmekre utalt, amelyek szerint az erdélyi románság évszázadokig sínylődött idegen urak elnyomása alatt.

A kormányfő a politikai társbérlet első fél évében udvarias hangon beszélt Johannisról és az államfővel való együttműködési készségét hangoztatta. Hozzáállása azóta változott meg, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást kezdeményezett Ponta ellen és Johannis lemondásra szólította fel a szociáldemokrata kormányfőt. Ponta arra utalt, hogy szerinte ügyészségi meghurcolása politikai indíttatású, a DNA pedig beavatkozik a politikába. "Ha egy ügyész akár a kormányt is lecserélheti, akkor minek tartunk még választásokat?" - tette fel a költői kérdést Ponta.

A telefoninterjú során elhangzott, hogy a térdműtéte után törökországi gyógykezelésen lévő Ponta becslése szerint két héten belül térhet vissza az országba. A műsorban Gabriel Opreát is megszólaltatták, aki azt állította: bár most ideiglenesen ő vezeti a kormányt, nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre, sem most, sem később.

A házbizottság hétfőn dönt arról, mikor szavaz a parlament a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?