Vásárhelyen tájékozódik a nemzeti összetartozás bizottsága

A nemzeti összetartozás napján tájékozódó látogatásra érkezett Marosvásárhelyre a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozási bizottsága.

Egy csütörtök kora délutáni sajtótájékoztatón Pánczél Károly, a bizottság fideszes elnöke elmondta, délelőtt helyi egyházi vezetőkkel tárgyaltak, és délután a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmények magyar vezetőivel tanácskoznak, este pedig részt vesznek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett gálaműsoron. 

Pánczél Károly az egyházi vezetőkkel folytatott beszélgetés pozitív hozadékának tekintette, hogy a kolozsvári minta alapján Marosvásárhelyen is felmerült egy református szakképző intézmény létrehozása. A magyar közmédiának nyilatkozva megjegyezte: beszélgetőpartnereik úgy látták, elsősorban mezőgazdasági, farmergazdálkodási, illetve kertészeti, virágtermesztői képzésre lenne szükség. 

A politikus kijelentette, aggodalommal figyelik az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a megtorpanását. Veszélyesnek tartotta a restitúcióval kapcsolatos ügyészségi vizsgálatokat, bírósági ügyeket. Hozzátette, a román hatóságok eddig csak egy-két ügy törvényességét vizsgálták, ám ha ezekben a restitúció ellen szóló bírósági döntések születnek, az az egész rendszerre kihathat.

Pánczél Károly szerint a magyar diplomáciára is feladatok hárulnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult áldatlan állapodtok megoldása terén. Arra utalt, hogy az egykor magyar egyetemként létrehozott tanintézetben a kommunista párt szóbeli utasítására létrehozott román tagozat és az egyetem román vezetése nem alkalmazza az oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait, és hátrányos helyzetbe szorítja a magyar tagozatot. 

A bizottsági elnök elmondta, az MPP és az RMDSZ meghívására jöttek, de a bizottság tagjai az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) rendezvényein is részt vettek. „Mindenki fontos számunkra. Szükség van a konszenzuskeresésre Erdélyben és a Partiumban is” - jelentette ki Pánczél Károly.

Kapcsolódók

Kimaradt?