Megismétlik a szenátusi szavazást Dan Șova letartóztatásáról

Ismét a szenátus elé kerül az ügyészség Dan Șova előzetes letartóztatására vonatkozó kérelme – döntötte el szerdán a felsőház jogi bizottsága.

E szerint újrakezdik letartóztatási kérelem esetében alkalmazott parlamenti procedúrát: a jogi bizottság ismét megvizsgálja a kérelem megalapozottságát, álláspontját jelentésbe foglalja, majd a szenátus titkos szavazással dönt a szociáldemokrata politikus sorsáról.

A szerdai döntés előzménye, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította azt a határozatot, amellyel a szenátus meggátolta korábban Dan Șova letartóztatását. A taláros testület elnöke szerint a szavazást meg kell ismételni.

Időközben módosult a törvény

Mint ismert, nagy politikai vihart és hatalmas jogvitát kavart az, hogy március 25-én a jelen lévő szenátorok többsége megszavazta ugyan a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérését, a szenátus mégis azt közölte, hogy a törvényhozók nem járultak hozzá Șova őrizetbe vételéhez, mivel nem volt meg a házszabály által ilyen esetben előírt minősített többség, vagyis a szenátus teljes létszámának fele plusz legalább egy szavazat.

Mint kiderült, csak a szenátus házszabálya, valamint a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvény kér minősített többséget egy törvényhozó őrizetbe vételének engedélyezésénél, az alkotmányban viszont egyszerű többség szerepel.

Azóta a parlament módosította az alkotmánysértő törvényt, a szenátus pedig az alaptörvényhez igazította házszabályát, a Șova-ügyben lebonyolított szavazást viszont érvényesnek tekintette a szenátusi szociáldemokrata többség. Emiatt a Klaus Johannis államfőhöz közel álló liberális ellenzék a taláros testületnél támadta meg a határozatot.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?