Lassan készül az új alkotmány

Nagyváradon számolt be az alkotmánymódosító bizottsághoz érkezett javaslatokról csütörtökön Biró Rozália RDMSZ-es szenátor, az alkotmánymódosító bizottság tagja.

Az elmúlt időszakban a bizottsághoz összesen 781 módosító javaslat és hét felvetés érkezett, előbbiek csak a szövegen változtatnának, utóbbiak új szövegrészeket iktatnának be az alaptörvénybe. A Nemzeti Liberális Párt 706 módosító javaslatot, a Szociáldemokrata Párt nyolcat, az RMDSZ 33-at nyújtott be, a különböző állami intézmények (például DNA, DIICOT) 34 módosítást és a hét felvetést javasoltak, a fennmaradó javaslatokat függetlenek vagy kisebbségi szervezetek nyújtották be, mondta a szenátor.

Biró Rozália szerint hosszadalmas munka következik, körülbelül három hónapra van szüksége a bizottságnak, majd a módosított szöveget ismét elküldhessék véleményezésre a Velencei Bizottságnak, majd az alkotmánybíróság elé kerül a módosított alaptörvény, ezért szinte lehetetlen, hogy év végére módosított alkotmánya legyen Romániának.

Az országnak új alkotmányára lenne szüksége - vélekedett a szenátor, ennek megírására azonban a jelenlegi parlamentnek nincs felhatalmazása, ezt a jogkört ugyanis a parlamenti választás kiírásakor kell rögzíteni. Legkorábban tehát a 2016-os parlamenti választáskor lehet felruházni a testületet ezzel a jogkörrel, azonban kérdéses, hogy megvan-e az ehhez szükséges politikai akarat - tette hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?