Winkler: a mi jelöltjeink a közösség jelöltjei

Fiatal önkénteseknek tartott előadást szombaton Winkler Gyula európai parlamenti képviselő Déván, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki bemutatta a Szövetség parlamenti választási politikai üzenetét és az RMDSZ Hunyad megyei jövőképét.

Bizalom, biztonság, jövő – ismertette az RMDSZ politikai üzenetének kulcsszavait Winkler Gyula, kiemelve, igaz, hogy a kampányban a legfontosabb üzenethordozó a jelölt, de legalább olyan fontos szerep jut az önkénteseknek is, akik Hunyad megyében eljuttatják minden magyar emberhez az RMDSZ üzenetét. 114-winkler

„Mindannyian ismeritek jelöltjeinket, és ez így is van rendjén, hiszen ők azért lettek jelöltek, mert már letettek valamit a közösség asztalára A mi jelöltjeink a közösség jelöltjei azáltal, hogy az emberek bíznak bennük, értékelik a hosszú évek munkáját és eddigi elért eredményeiket” – hangsúlyozta Winkler Gyula.

A Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) szervezésében a hétvégén a dévai Őzike szabadidős központban ifjúsági kampányfelkészítőt tartanak.  A negyven résztvevővel zajló, kétnapos rendezvény célja, hogy a jelöltek megismerkedjenek a megyei ifjúsági kampánycsapattal. {loadposition kampany}

Kimaradt?