DNA: 94 értékes festményt rejtegetett Darius Vâlcov

Összesen 94 nagy értékű festményt rejtegetett Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter a hatóságok elől különböző ismerőseinél és barátainál – állítja a korrupcióellenes ügyészség.

Erre a Bukarestben és több Olt megyei településen tartott csütörtöki házkutatások során derült fény. Az ügyészek a politikus több barátjának otthonában, esetenként a falba rejtve találtak rá Pablo Picasso, Nicolae Grigorescu, Nicolae Tonitza és Auguste Renoir festményekre. A műtárgyak felértékelése még zajlik.

A B1 TV szerint  Vâlcov közvetítőkön keresztül, külföldön jutott hozzá a műtárgyakhoz, amelyeket autóba rejtve hoztak be az országba, és a vagyonnyilatkozatában nem szerepelnek. Korábban az ügyészeknek csak azokról a vagyontárgyakról és pénzösszegekről – három kiló aranyrúdról, 90 ezer euróról, 1,3 millió lejről és egy Renoir-festményről – volt tudomásuk, amelyeket Darius Vâlcov és szociáldemokrata képviselő lakásán lévő széfben tartott, és amelyeket állítólag csúszópénzként kapott.

Mint ismert, a korrupcióellenes ügyészség két ügyben is kérte a politikus letartóztatását a szenátustól. Az egyikben azzal gyanúsítják, hogy Slatina polgármestereként segített megnyerni egy vállalkozónak több önkormányzati versenytárgyalást, és cserében a szerződések értékének 20 százalékét „jutalékként” zsebre vágta. A másikban az vád, hogy szenátori és miniszteri tisztségével összeférhetetlen pénzügyi tranzakciókat folytatott.

A volt pénzügyminiszter letartóztatását szerdán jóvá is hagyta a szenátus, Darius Vâlcovot ugyanaznap őrizetbe is vették. Csütörtök este a legfelsőbb bíróság elrendelte a politikus házi őrizetbe helyezését.

Kapcsolódók

Kimaradt?