Jövőre sem lesz székely felvonulás Marosvásárhelyen

2016-ban és 2017-ben sem tarthat március 10-én Marosvásárhelyen tiltakozó felvonulást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte az e megmozdulásra előterjesztett kérelmeket – közölte az Agerpres hírügynökség.

A bizottság arra hivatkozott, hogy az SZNT által megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatokat fognak végezni az elkövetkező időszakban, és törvény tiltja, hogy építőtelepeken szervezzenek tömegmegmozdulásokat. 

Az SZNT nevében eljáró Siculitas egyesület azért folyamodott a polgármesteri hivatalhoz már 2015 februárjában a 2016-os és a 2017-es rendezvények ügyében, mert az idei kérelmét többek között arra hivatkozva utasították el, hogy a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen a húsvét előtti böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvény megtartását engedélyezték.

 Valentin Bretfelean, a bizottság elnöki tisztségét is betöltő helyi rendőrfőnök elmondta, hogy ilyen távoli időpontokra nem adhattak ki engedélyt, hiszen változhatnak még addig a közrend biztosításának a körülményei, de hozzátette, biztosították a kérvényezőt, hogy övé az elsőbbség, ha más is ugyanakkor szeretne valamilyen rendezvényt tartani ugyanazon a helyszínen. 

A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

A polgármester az idei felvonulást sem engedélyezte, ezért az SZNT lemondott a marosvásárhelyi tömegrendezvényről, és bejelentette, március 10-én Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tart tiltakozó megmozdulásokat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?