DNA

Mezei János: az igazságot nem hagyom

"Nem loptam, nem csaltam, csak aláírtam egy dokumentumot" – jelentette ki az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban szerdai sajtótájékoztatóján Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester.

Mint ismert, az elöljáró ellen  hivatali visszaélés és zsarolás gyanújával indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Mezeit hétfő este 24 órára őrizetbe vették, ám kedden a bíróság nem hagyta jóvá a harminc napos előzetes letartóztatását, így hazatért és a munkáját is végzi a városháza élén.

Egykori kampányfőnöke jelentette fel

A polgármester beszélt arról, hogy Virág Zsolt, a Monturist Kft. ügyvezetője 40 oldalas feljelentést tett ellene. Tagadta azonban, hogy megzsarolta az adminisztrátort. Állítása szerint egy szombat délelőtti vendéglői beszélgetés során felkérte Virágot, mondjon fel, és többek között erről is hangfelvétel készült, ami szerepelt a feljelentésben. Mezei úgy véli, az ellene szóló bizonyítékok "valótlan és elképzelt dolgok", melyekkel félrevezették a hatóságokat.

"Így alakult ki ez a balszerencsés helyzet, hogy reggel hat órakor maszkos emberekkel ébredt a család" – mondta a polgármester. A gyanúsítás tárgyát képező négyáras területet Mezei János elmondása szerint előbb 49 évre a Porturist Kft.-nek adta bérbe az előző képviselőtestület, majd a cég vezetője, Portik Csaba kérte a városvezetéstől, hogy megvásárolhassa, hiszen ingatlanja is van rajta, valójában a bejárást biztosította ezáltal. A kérdéses terület jelenleg is az önkormányzat tulajdona, telekkönyvi kivonat van rá.

„Nem loptam, nem csaltam, csak aláírtam egy dokumentumot, miután a földosztó bizottságon, a jogi irodán, a kataszteri irodán átment, a jegyző aláírta, szakosztályok, szakbizottságok véleményezték, a képviselőtestület 2/3 arányban megszavazta, a prefektúra elfogadta, szóval ennyi kézen átment és mégis engem vádolnak visszaéléssel”, mutatott rá a polgármester.

"Elraboltak a város életéből egy napot"

„Belátta a táblabíróság, hogy a vádak alaptalanok. Elraboltak a város életéből egy napot, sok kellemetlen élményt okozva hozzátartozóimnak, családomnak" – mondta a polgármester. Mint mondta, nem gondolta volna, hogy reggel hatkor maszkos emberek törnek be a házba, felverve a családot, gyerekeket. Szerinte jelenleg minden egyes polgármester kiszolgáltatott.

"Amikor vállalkoztam erre, nem számítottam rá, hogy ide fogok kerülni, mert bíztam magamban, tudom, hogy milyen ember vagyok. De ha ennek meg kell történnie, akkor szembenézek vele, ez nem tántorít el a célok elérésétől, nem tántorít el attól az elképzeléstől, és attól a vállalástól, amit 2012-ben vállaltam, ígértem, és amire bizalmat is kaptam” – nyilatkozta a polgármester.

Az ügynek még nincs vége

Mezei János polgármester ellen bűnügyi eljárás indult, a megfelelő hivatalos lépésekkel. A következő időszakban a dokumentumok átvizsgálása, a vádak alátámasztása következik. A polgármester úgy véli, ahhoz képest, hogy négy autóval jöttek ki érte és erődemonstrációval vitték el, ezek után a legelőnyösebb törvényes eljárásban részesült, amit kiróhattak rá.

Hatvan napig nem hagyhatja el az országot, de elláthatja polgármesteri teendőit, joga van aláírni is. Folyamatos kapcsolatot kell tartania  a rendőrséggel, és minden alkalommal kommunikálnia kell, ha elutazik vagy elköltözne. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség megfellebbezte a Maros Megyei Törvényszék döntését, miszerint nem helyezik 30 napos letartóztatásba Mezei János polgármestert, hanem szabadlábon védekezhet. A tárgyalás időpontjáról még nincsenek információink.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?