Kelemen Hunor értelmetlennek tartja az EMEF összehívását

Az RMDSZ elnöke értelmetlennek tartja az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) választások előtti összehívását.

Kelemen Hunor szerda délutáni Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy kedd este informális beszélgetést folytatott Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével, és közölte vele, egyelőre nem áll módjában az EMEF újraélesztéséről egyeztetni.

Toró T. Tibor hétfőn kérte nyílt levélben az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, hogy csütörtökön üljenek tárgyalóasztalhoz, fogalmazzák meg azt a nemzeti minimumot, amelyet valamennyien képviselnek majd a román parlamentben, és alakítsanak ki közös álláspontot az EMEF új tartalommal való megtöltéséről is. A találkozó apropóját az erdélyi magyarság autonómiaigényét először kinyilvánító Kolozsvári nyilatkozat elfogadásának 20. évfordulója adta volna.hunor

 Kelemen Hunor elmondta: értelmetlennek tartja az EMEF összehívását a decemberi választások előtt. "A választások után ez esetleg lehetséges" - tette hozzá. Az RMDSZ elnöke szerint "mérhetetlen cinizmusra vagy mérhetetlen amatőrizmusra" vall, hogy az EMNP saját kampányrendezvényére hívja a versenytársait. Toró T. Tibor csütörtökre hívta tárgyalásra a másik két párt vezetőit, pártja pedig szombaton mutatja be jelöltjeit. Mindkét esemény apropója a Kolozsvári nyilatkozat huszadik évfordulója.

"Az EMNP félrevezeti a választókat"

Az RMDSZ elnöke megismételte álláspontját: az EMNP zavart kelt a választókban a hat képviselői és három szenátori választókerületben szerzett elsőséggel átléphető alternatív küszöb emlegetésével. Úgy vélte, az EMNP számára az alternatív küszöb is teljesíthetetlen, így a pártra leadott szavazatok azt eredményezik majd, hogy néhány RMDSZ-es jelölt helyett román képviselők jutnak a parlamentbe.

„Ők maguk is elismerik, hogy nem érhetik el az alternatív küszöböt, hogy nincs esélyük bejutni a parlamentbe. Más céljuk nincs az indulással, csak az, hogy ártsanak az RMDSZ-nek és a magyar közösségnek. Mert azt nagyon könnyen elérik, hogy például a szórványmegyéknek ne legyen magyar képviseletük. Szándékosan félrevezetik közösségünk tagjait, zavart keltenek, üzenetük célja a megtévesztés és az értéktelen szavazatrablás” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

Kimaradt?