EMNP-tisztújítás: Szilágyi Zsolt váltja Toró T. Tibort?

Igen feszültnek ígérkezik az EMNP egy hét múlva tartandó kongresszusa. A párt viszonya a Fidesszel és a Tőkés László vezette EMNT-vel is megromlott, a többség Toró T. Tibor helyett Szilágyi Zsoltot preferálná elnöknek. Nem csoda, hogy a tisztújítás zárt ajtók mögött zajlik majd.

Egyre nagyobb a nyomás Toró T. Tiboron, hogy ne pályázza meg újra az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségét az EMNP egy hét múlva tartandó rendkívüli kongresszusán. Információink szerint a megyei szervezetek Szilágyi Zsolt jelenlegi alelnököt állítanák a párt élére, ám Tőkés László fideszes EP-képviselő kabinetfőnöke vonakodik elvállalni a feladatot.

„A pártban egymást érik a konspirációs gyűlések, mindenféle frontok alakultak ki. Toró-ellenes a hangulat. Még az is elképzelhető, hogy akkor is a második helyen végez a január 31-i országos tisztújító küldöttgyűlésen, ha egyetlen jelöltként indul az elnöki posztért” – vázolta maszol.ro-nak az elnök helyzetét az EMNP egyik név nélkül nyilatkozó politikusa.

Úgy tudjuk, hogy leginkább azt vetik sokan Toró szemére, hogy vezetése alatt a párt nem tudott túllépni a saját árnyékán és harmatgyengén szerepelt az államfőválasztáson is. Emellett a Fideszszel kötött „stratégiai partnerség” repedezéséért és az „erdélyi magyar jobboldal” egyesülésének késlekedéséért is sokan okolják.

„Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. Kialakul a kongresszusig” – mondta a maszol.ro-nak Szilágyi Zsolt arról, hogy van-e alapjuk azoknak a híreszteléseknek, miszerint a megyei szervezetek őt támogatnák a pártelnöki tisztség elnyerésében, de nem vállalja a jelölést. Szilágyi azt sem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a párt nagy része a jelenlegi elnök, Toró T. Tibor ellen fordult. „Most zajlanak a tárgyalások.Jó végkifejletben reménykedem” – mondta a politikus. Toró T. Tibort meg sem próbáltuk elérni, a pártelnök lapunkkal évek óta csak az EMNP sajtóirodáján keresztül hajlandó kommunikálni.

Megfogyatkozott az elnökség

Ismert, hogy a tavaly novemberi romániai elnökválasztás első fordulójának eredményhirdetése után Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt államfőjelölt is azonnal bejelentette lemondását. Lehet, hogy önvizsgálatuk nem volt őszinte, mert néhány nap múlva, az EMNP marosvásárhelyi elnökségi ülésén értesüléseink szerint „visszakönyörögték” magukat. A testület pedig úgy döntött, hogy nem fogadja el a lemondásukat.

Azóta történt még egy és más a pártban, a héttagú elnökség három tagja ugyanis lemondott vagy leváltották. Elsőként Király Melinda mondott le – igaz, ő már a tavaly nyáron –, Benedek Erika tavaly decemberben vált meg a vezetői tisztségétől, míg Zakariás Zoltánt idén január 10-én – információink szerint „puccszerűen" – leváltották választmányi elnöki posztjáról, így már ő sem tagja az elnökségnek.

„Zatykó-ellenes hangulat is van”

„Van egy Toró-ellenes hangulat, de van egy Zatykó-ellenes hangulat is” – kommentálta Zatykó Gyula azt az értesülésünket, hogy a jelenlegi elnökbe vetett bizalom alaposan megfogyatkozott a pártban. Az EMNP országos alelnöke úgy fogalmazott: ilyenkor, kongresszus előtt mindenkinek megvan a preferált jelöltje, és hajlik arra, hogy más jelölteket háttérbe szorítson. „De azt elmondhatom, hogy az EMNP partiumi szervezetei decemberben kiálltak Toró T. Tibor mellett” – jelentette ki a nagyváradi politikus

Zatykó azt megerősítette, hogy Szilágyi Zsolt az egyik potenciális elnökjelölt. Több nevet nem említett. „Amíg a küldöttgyűlések nem zárulnak le, minden csak szóbeszéd” – jegyezte meg. Tájékoztatása szerint a megyei jelölő küldöttgyűlések csütörtökön kezdődtek, és jövő szerdán zárulnak le. Elnökjelölt az lehet a kongresszuson, aki a küldöttek szavazatának abszolút többségét elnyeri legalább egy megyei szervezetben. Egy jelöltet támogathat több szervezet is, sőt matematikailag az is lehetséges, hogy egy szervezetet két elnökjelöltet is támogasson – magyarázta.

Az EMNP alelnöke megerősítette azt is, hogy Zakariást leváltották a választmány éléről, és átmenetileg, a kongresszusig Sorbán Attila került a helyére. Az elnökség megfogyatkozását a fiatalítás szükségességével magyarázta.

Zárt ülésen választanak elnököt. Zatykó Gyula nem tudott még részletekkel szolgálni arról, hogy mely pártoknak küldtek meghívót a kongresszusra. Egyvalami bizonyos: az országos küldöttgyűlésnek csak a fesztív része lesz nyilvános, a tisztújítást zártkörű ülésen tartják meg, a sajtót kitessékelik. Arra a felvetésünkre, miszerint igen csak szokatlan, hogy egy párt legmagasabb szintű fóruma a nyilvánosság kizárásával hozza meg a döntéseit, az alelnök úgy reagált: „vannak olyan dolgok, amelyek nem biztos, hogy a nyilvánosság elé tartoznak, utána lesz sajtótájékoztató, amelyen mindent elmondunk a sajtónak”.

Tőkés László is teljesen kiakadt

Az EMNP-nek azonban nem csak a szekértáborok kialakulása és az új elnök személye körüli bizonytalanság jelent problémát, információink szerint megromlott a viszony a „természetes szövetségessel”, a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) is.

A feszültség a két szervezet között ahhoz kapcsolódik, hogy a Toró és Szilágyi tisztségben maradásáról döntő november 9-i elnökségi ülés előtti napon, szombaton az EMNP és az EMNT együttes elnökségi ülést tartott. Úgy tudjuk, hogy ezen ülésen konszenzusos módon abban egyezett meg a két elnökség, hogy az EMNP-sek elfogadják Toró és Szilágyi lemondását.

„Az EMNP másnapi, külön tartott elnökségi ülésén Toró és Szilágyi kisírták, hogy maradjanak. Megvárták, hogy az EMNT elnöksége távozzon Marosvásárhelyről, és bejelentették a döntést. Szívük joga, mert végül is a döntés rájuk tartozott. De korábban volt egy olyan egyezség, hogy fontos ügyekben közösen alakítsunk ki álláspontot. Tőkés László is teljesen ki volt akadva attól, hogy ezt az egyezséget felrúgták” – mondta a maszol.ro-nak a volt püspökhöz közel álló nagyváradi forrásunk.

Zakariás Zoltán, akkor még választmányi elnökként, a szombati és a vasárnapi marosvásárhelyi ülésen is részt vett. Szerinte azonban mindössze „technikai” félreértés történt az EMNP és az EMNT között. „Az EMNP elnökségi ülésén született döntés tartalmában és szellemében ugyanaz volt, mint amiben előző nap az EMNT-vel megegyeztünk” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, mit ért „technikai” félreértés alatt, a volt választmányi elnök kijelentette: megfogalmazásbeli különbségeket. Ezeket azonban kérésünk ellenére sem kívánta részletezni.

Időnkénti nézeteltérések

„A marosvásárhelyi együttes elnökségi ülésen belső egyeztetések zajlottak, ezekről nem kívánok részleteket szolgálni” – kommentálta az értesüléseinket Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Hangsúlyozta, az EMNP és az EMNT továbbra is stratégiai partnerek. „Három évvel ezelőtt, az EMNT küldöttgyűlésén döntöttük el, hogy létrehozzuk az EMNP-t, sok az átfedés is a két szervezet között. Természetszerű ez a stratégiai partnerség” – magyarázta Sándor Krisztina. Hozzátette, rendszeresen egyeztetnek az EMNP-vel, és a konzultációkba „az időnkénti nézeteltérések” is beleférnek.

Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy az EMNT az EMNP kongresszusa előtt egyik vagy másik elnökjelölt mellett foglal állást, Sándor Krisztina kijelentette: nem zárja ki ezt a forgatókönyvet, de nem terveznek ilyen állásfoglalást. „A kongresszust is folyamatosan egyeztetve készítjük elő. Nem üzengetünk egymásnak, pláne nem a sajtóban” – közölte az EMNT ügyvezető elnöke.

A Fidesz is elfordult tőlük

Mindezek mellett talán az EMNP-t leginkább foglalkoztató kérdés a Fidesszel való viszony látványos megromlása maradt. Ha ugyanis a pártot a magyarországi „stratégiai partnere” cserbenhagyja, Orbán Viktor politikai tőkét is jelentő támogatása mellett jelentős anyagi erőforrásoktól esnek el.

Márpedig a tavalyi államfőválasztás első fordulója, Szilágyi Zsolt leszereplése után a Fidesz hivatalosan is kihátrált az EMNP mögül. Egy fideszes kormánypolitikus akkor ésszerűtlen lépésnek nevezte Szilágyi indítását a választáson. „Az EMNP-nek együtt kell működnie az RMDSZ-szel, vagy pedig csak az RMDSZ marad talpon az erdélyi magyar politikában” – mondta Grezsa István miniszteri biztos.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?