Idén a közösségépítésre koncentrál az RMDSZ Nőszervezete

Tavalyi évét összegezte az RMDSZ Nőszervezete kedden, Kolozsváron. A szervezet sokszínű, lendületes és a közösség elvárásait, értékeit figyelembe vevő esztendőn van túl, és hasonlót tervez 2015-ben – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Biró Rozália szenátor, a szervezet elnöke elmondta, a tavalyi év az építkezés éve volt számukra, olyan eredményeket értek el, amelyekkel a jövőben hatékonyan képviselhetik a romániai magyar nők érdekeit. 23 megyei szervezetet építettek ki, amelyek a napi és helyi, regionális szükségleteket képesek megismerni.

Tavaly Hegedüs Csilla alelnök és Nagy Emese ügyvezető országos párbeszédet kezdeményezett, amely során élő, közvetlen párbeszédet folytattak a tagszervezetekkel és a romániai magyar nőkkel, hogy a parlamenti képviselőjelölti programot összeállítsák. A megválasztott EUP-képviselőket arra kérték meg a továbbiakban, hogy a rögzített elvárásokkal foglalkozzanak, így a csalátervezés bátorításával, a gazdasági versenyképesség növelésével és a béregyenlőséggel.

Az Európai Néppárt nőszervezetnek tagjai lettek 2014-ben, ugyanakkor egy keretegyezményt is aláírtak az újdonsült EU-s partnerrel. Tavaly ugyanakkor elérték azt is, hogy romániai első női miniszterét és miniszterelnök-helyettesét adhatták Romániában Hegedüs Csilla személyében, mondta el Biró Rozália.

Hozzáette: a Nőszervezet képviselőjeként az elmúlt egy évben három törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, amely a hátrányos megkülönböztetések csökkentését, a pornográfia megelőzését és egy a rossz bánásmód és tortúra megelőzésével foglalkozó intézmény létrejozását szorgalmazta.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és a Nőszervezet alelnöke arról beszélt, több mint kétszáz településen több mint 230 rendezvénnyel negyvenezer családot értek el a Mosolygó Karácsony rendezvényükkel, de egész évben azon voltak, hogy az emberek eltávolodását a politikától visszafordítsák kissé, a szervezetüknek emberközelibb arcát mutassák meg.

Vállalták ugyanakkor, hogy idén minél több romániai önkormányzat csatlakozását szorgalmazzák az Európai Nőszervezet esélyegyenlőségi chartájához, mondta el Horváth.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese és a Nőszervezet alelnöke a tavalyi Sikeres Nők beszélgetés-sorozatukra emlékeztetett, amely során harminc sokat elérő nő mesélt életútjáról.

Elmondta, egy képzőcsapatuk fel fogja készíteni az erre vállalkozó nőket, hogy a közéletben miként vehetnek részt a jövőben. Minden tagszervezetet felkeresnek majd, azt oktatva, hogyan vegyenek részt a következő választásokon a női jelöltek, hangzott el.

Biró Rozália elmondta, a partnerségeket női szervezetekkel, civil szervezetekkel, szakértőkkel, egyházakkal igyekeznek erősíteni ebben az évben. Beszélt arról is, az RMDSZ--en belül nincs harc nők és férfiak között, és a nőknek megszabott részvételi arányra sincs szükségük, mert a munkájuk során képesek elérni a jövőben azt, hogy minél nagyobb beleszólásuk legyen a döntésekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?