MPP

Az MPP és az EMNP egyesülését szorgalmazzák

A két jobboldali magyar párt egyesülését szorgalmazza az EMNP sepsiszéki és az MPP sepsiszentgyörgyi vezetői. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszéki elnöke, Bedő Zoltán keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt napokban több alkalommal is találkozott az MPP sepsiszentgyörgyi elnökével, Bálint Józseffel, és arra jutottak, hogy felszólítják a két párt országos vezetőségét, legkésőbb tavaszig hozzák létre a két alakulat egyesülését.

Bedő Zoltán szerint nem az a lényeg, hogy milyen formában, milyen néven vagy milyen jelkép alatt, hanem a szándék a fontos, ami mellett elkötelezik magukat. Bedő szerint ennek bizonyítékaként a Néppárt felszólítja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt az MPP szombati, sepsiszentgyörgyi nagygyűlésén, és emlékeztessék a románokat az 1918 december 1-i, gyulafehérvári ígéreteikre.

A két párt egyesüléséről szóló törekvésekről megkérdeztük az MPP Kovászna megyei elnökét, Kulcsár Terza Józsefet, aki elmondta: nem tartózkodott itthon, de tudomása szerint Bálint József a polgári párt sepsiszentgyörgyi elnöke a november 29-i, sepsiszentgyörgyi tüntetés részleteiről egyeztetett az elmúlt napokban az EMNP helyi vezetőivel. Kulcsár Terza József szerint kedden este egy újabb találkozóra kerül sor Sepsiszentgyörgyön, ahol szóba kerül a két párt egyesítésének dolga is, erről azonban csak a szerdai sajtótájékoztatóján foglal állást. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?