Frunda: sokan anyáztak, mert Pontának kampányoltam

Kovács Péter főtitkár szerint Frunda György nézetei nem azonosak az RMDSZ-ével, és ártott a szövetségnek az utóbbi napokban elhangzó állásfoglalásaival. A volt szenátor azt mondja: csak akkor ártott volt volna, ha az RMDSZ Klaus Johannis mellé áll a második forduló előtt.

„Minden RMDSZ-tagnak joga van saját véleményt megfogalmazni és ezt elmondani a nyilvánosság előtt. Csak nagyon fontos, hogy akikhez eljut ez a vélemény, azok tudják, hogy ez nem az RMDSZ hivatalos álláspontja” – jelentette ki szombaton a maszol.ro-nak Kovács Péter, aki péntek este egy Facebook-bejegyzésben közölte: az RMDSZ elhatárolódik Frunda Györgynek a kampányban és a napokban tett nyilatkozataitól.

Az RMDSZ főtitkára azt kifogásolja, hogy a kormányfő tiszteletbeli tanácsadója a Szövetségi Állandó Tanács döntését követően nyíltan kampányolt Victor Ponta miniszterelnök mellett, majd az eredményhirdetés után a szövetségnek ártó kijelentéseket tett. „Frunda ártott azzal a nyilatkozatával, miszerint senki nem kérdezte meg a magyarokat, hogy az RMDSZ kormányozzon-e vagy sem” – magyarázta Kovács Péter, a volt szenátornak a RFI-nek adott nyilatkozatára utalva.

Tájékoztatása szerint azért tartotta fontosnak az elhatárolódást Frunda Györgytől, mert ismertsége, népszerűsége, politikai múltja miatt nézeteit az RMDSZ-ével azonosítják. „Hosszú évek óta nem tölt be tisztséget az RMDSZ-ben, 2012-től már nem is szenátor, ám azóta is éles politikai állásfoglalásokat fogalmaz meg a saját nevében. Politikai múltja miatt a közvélemény ezeket az állásfoglalásokat – helytelenül – az RMDSZ-ével azonosítja” – fogalmazott Kovács Péter.

„Nem érzem úgy, hogy ártottam”

Frunda György szombaton kérdésünkre elmondta: nem érzi úgy, hogy kárt okozott volna az RMDSZ-nek a kampányban tett nyilatkozataival vagy az elnökválasztás utáni megnyilvánulásaival. „Állásfoglalásaimmal akkor lett volna probléma, ha az RMDSZ Klaus Johannis mellé állt volna a második forduló előtt, én pedig Victor Pontának kampányolok. Akkor azt lehetett volna mondani, hogy szembemegyek az RMDSZ döntésével. De az RMDSZ azt mondta, hogy mindenki szavazzon a belátása szerint” – jelentette ki.

A volt szenátor szerint nem az ő állásfoglalásai jelentik a problémát, hanem az, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetősége nem tud kommunikálni, nem tudja meggyőzni a tömegeket, és amikor fontos ügyekben döntést kell hozni, a választói belátására bízza a döntést. „Ez a baj, nem velem van a baj. Tudtommal én még a Szövetségi Képviselők Tanácsának a tagja vagyok, elmondtam a véleményemet. Hogyan engedi meg magának a főtitkár, hogy azt mondja: az RMDSZ bármelyik tagjának a véleménye nem az RMDSZ-é. Kovács Péter tanulhatna a régi politikusoktól” – fogalmazott a politikus.

Frunda szerint vitathatatlan, hogy néhányan azok közül, akik már a kilencvenes években kezdtek el politizálni – Markó Béla, Borbély László, Verestóy Attila és jómaga – véleményformálók maradtak. „A baj az, hogy olyan politikusok, mint az RMDSZ főtitkára, nem annyira ismertek, mint mi, nem tudják olyan mértékben befolyásolni az emberek véleményét, mint mi” – jegyezte meg.

"Most is fenntartom, hogy Ponta jobb"

Frunda fenntartja, hogy a miniszterelnök veszítette el, nem Klaus Johannis nyerte meg az elnökválasztást. „Ennek ellenére most is fenntartom, hogy Victor Ponta jobb elnök lenne Klaus Johannisnál. Örvendenék, ha engem Johannis meggyőzne arról, hogy jobb államfő lesz, mint amilyen Ponta lett volna” – mondta a kormányfő tiszteletbeli tanácsadója.

Emlékeztetett arra, hogy érvei is voltak arra, miért kellene a magyaroknak Pontára szavaznia. Többek között az, hogy a miniszterelnök – Klaus Johannisszal ellentétben – nyitott a magyar kérdésre. „Huszonnégy éve politizálok, de ennyi mocskolódást én még nem láttam. Sokan anyáztak azért Facebookon, mert Ponta mellett kampányoltam. Bocsánat, de nekem jogom van kampányolni, aki mellett akarok” – fogalmazott a volt szenátor.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?