A „nagyfiúk" közé kerül az RMDSZ az EPP-kongresszuson

Húsz év után újítja meg szerdán kezdődő kétnapos bukaresti kongresszusán politikai programját az Európai Néppárt (EPP), amely alkalommal a társ-házigazda RMDSZ kezdeményezésére bekerül a pártcsalád alapdokumentumába egy olyan fejezet, miszerint egy kisebbségi keretszabályozás mihamarabbi elfogadását sürgetik.

546540 394018500639207 1617879802 n„Ha mi nem lennénk házigazdái a kongresszusnak, akkor nem biztos, hogy sikerült volna ilyen egyértelműen és erőteljesen felvezetni a kisebbségvédelmi szempontokat” – fogalmazott hétfő délután a maszol.ro-nak Vincze Lóránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára. Hozzátette: az EPP-kongresszus szervezése ugyan emberfeletti munkával jár, de óriási lehetőséget is rejt magában, ugyanis a tagpártok figyelmét valamelyest rá lehet irányítani az erdélyi magyarságra is.

Vincze elmondta, a programtervezet két éve tartó munka eredménye, a tagpártok delegáltjaiból felállított munkacsoportok dolgozták ki az EPP alapdokumentumát. „Nem volt egyszerű megértetni velük a kisebbségvédelem szükségességét, a leggyakrabban hangoztatott ellenérv az volt, hogy az Unió területén sehol se dúl polgárháború, a kisebbségek nincsenek az utcán” – avatott be a politikai lobbizás rejtelmeibe az RMDSZ nemzetközi szakértője.

Tájékoztatása szerint ezt a ellenkezést azzal sikerült lefegyverezni, hogy statisztikákkal bizonyították a nemzeti kisebbségek folyamatos fogyását, ami szükségessé teszi a védőintézkedéseket.

Orbán nem indul újabb alelnöki mandátumért

Wilfried Martens várhatóan újabb elnöki mandátumot kap, ugyanis senki nem pályázik tisztségére. A tíz alelnöki tisztség esetében sem várhatóak „nagy mozgások”, csupán Orbán Viktor magyar kormányfő, Fidesz-elnök jelezte, hogy nem indul újabb mandátumért. „Az RMDSZ nem pályáz meg semmilyen tisztséget a Néppárt vezetőségében, de lesz romániai alelnökjelölt a demokrata-liberális Anca Boagiu személyében” – tájékoztatott Vincze Lóránt.

eppA tisztújító EPP-kongresszusra 16 EU-s államfőt és miniszterelnököt várnak, de tiszteletét teszi Bukarestben Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke több EU-biztos társaságában. Az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára elmondta, Kelemen Hunor személyében első alkalommal vesz rész RMDSZ-elnök a néppárti államfők- és kormányfők csúcstalálkozóján, amire házigazdaként kapott meghívást. „Amúgy erre nekünk soha nem lenne lehetőségünk, hiszen kis párt vagyunk” – tette hozzá Vincze Lóránt.

Az EMNP megfigyelőként lesz jelen

Az EPP-kongresszuson megfigyelői minőségben meghívást kapott a tagfelvételt kérő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. A néppártiakat Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt képviseli, akik a rendezvényt megelőző napon sajtótájékoztatót is tartanak Bukarestben. Vincze Lóránt tájékoztatása szerint az EMNP teljeskörű EPP-tagsága semmiképpen nem dől el most Bukarestben, ez egy hosszabb procedúra.

„A tagfelvétel előfeltéltele a kérelmező alakulat társadalmi beágyazottsága, sikeres parlamenti és helyhatósági szereplése. Ugyanakkor meg szokták kérdezni az illető ország többi néppárti alakulatát is” – mondta el az RMDSZ-es szakértő, hozzátéve, az EMNP mellett Mihai-Răzvan Ungureanu alakulata is kérelmezte  felvételét az EPP-be.

Kimaradt?