Fizethet az állam egy volt kommunista börtönparancsnok miatt

Elfogadta a bukaresti táblabíróság szerdán a román állam perbehívását Alexandru Vișinescu volt kommunista börtönparancsnok ügyében, így a román államnak a vádlottal közösen kell majd az áldozatok által igényelt kártérítést kifizetnie, ha bebizonyosodik Vișinescu bűnössége.

Vișinescut, aki 1956 és 1963 között a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtönt irányította, emberiesség elleni bűncselekmények miatt állították bíróság elé. Azzal vádolják, hogy a politikai foglyokat kínozta, és legalább 12 fogoly haláláért közvetlenül felelős.

A szerdai tárgyalási napon a bíróság zár alá helyezte a most 89 éves volt börtönparancsnok lakását, és elrendelte az átlagbér kétszeresére rúgó, 3376 lejes (240 ezer forint) nyugdíja egyharmadának a visszatartását az esetleges kártérítés fedezeteként.

Mivel a lefoglalt vagyontárgyak nem fedezik az áldozatok hozzátartozóinak 660 ezer eurós kárigényét, a bíróság elfogadta a felperesek indítványát, hogy a börtönigazgatóságot, a belügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot is - anyagilag felelős polgári félként - beidézzék Vișinescu büntetőperébe.

A szerdai tárgyaláson Vișinescu nem jelent meg: levelet küldött a bíróságra azzal, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a tárgyaláson való részvételét. Mivel ezt nem támasztotta alá bizonyítékokkal, a bíróság elrendelte a vádlott előállítását a november 5-i következő tárgyalásra.

A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tavaly kezdte el a sajtó által "kommunista pribékeknek" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását. Visinescu az első, akinek az ügye a bíróság elé került.

Kimaradt?