Jövő héten Orbán Viktor Kolozsvárra látogat

Október 2-án délután Kolozsvárra érkezik Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki az október 3-i napot is a kincses városban tölti – erősítette meg hétfőn a maszol.ro-nak Barabás János, a kolozsvári magyar főkonzulátus megbízott vezetője.

A diplomata elmondta, a kormányfő az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására érkezik a kincses városba. Barabás János azonban egyelőre nem tudott részletekkel szolgálni a kormányfő programjáról.

Kiss Gábortól, az egyházkerület sajtósától megtudtuk: Orbán Viktor október harmadikán felavatja a református kollégium és szakiskola új épületét, majd a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz is ellátogat. A kolozsvári ingatlan korszerűsítéséhez és berendezéshez a korábban magyar kormány jelentős összeggel járult hozzá.

A maszol.ro úgy tudja, hogy Orbán Viktor felkeresi a szintén a magyar állam által támogatott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, emellett magyar politikai szervezetek vezetőivel is találkozik. A kormányfő részletes programját várhatósan később közli a Miniszterelnöki Hivatal.

Kimaradt?