EMNP: összegyűltek a Szilágyi elnökjelölti indulásához szükséges aláíráok

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és partnerei összegyűjtötték az aláírásokat ahhoz, hogy Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök elindulhasson az elnökválasztáson - jelentette be vasárnap egy kolozsvári sajtótájékoztatón Toró T. Tibor, a párt elnöke.

Szimbolikusan Toró T. Tibor írta alá kétszázezredikként a Szilágyi Zsoltot támogató ívet, a pártelnök azonban közölte, hogy további 10-20 ezer aláírás ellenőrzése még hátravan. Az EMNP kedden délután nyújtja be Szilágyi Zsolt jelölését és az ezt támogató aláírásokat a Központi Választási Irodához.

"Az aláírásgyűjtéssel olyan feladatot vállaltunk, amely látszólag meghaladta az erőnket, de végig bíztunk benne, hogy sikerülni fog" - jegyezte meg Toró T. Tibor.  A pártelnök köszönetet mondott a párt önkénteseinek, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT), a Magyar Polgári Párt (MPP) egyes helyi szervezeteinek és a Minta ifjúsági szervezetnek az elvégzett munkáért. Toró T. Tibor megjegyezte, sok román aláíró is támogatta Szilágyi Zsolt indulását, amit annak tulajdonított, hogy a párt által javasolt föderalista berendezkedés a román érdeklődők figyelmét is felcsigázta.

A pártelnök azokról a "híresztelésekről" is beszámolt, amelyek szerint a nagy parlamenti pártok nem fogják megengedni, hogy a parlamenten kívüli pártok jelöltjei és független jelöltek is elinduljanak a választási versenyben. Hozzátette, volt már erre példa, amikor 2004-ben "mondvacsinált" indokokkal akadályozták meg a Magyar Polgári Szövetség választási indulását. "Hiszünk a jogállamiságban, bízunk benne, hogy ez nem fog bekövetkezni" - jelentette ki Toró T. Tibor és hozzátette: "a romániai demokrácia próbája lesz" az, hogy engedik-e elindulni a választási versenyben a parlamenten kívüli pártok jelöltjeit.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábban bejelentette, mintegy 270 ezer aláírást gyűjtött ahhoz, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elindulhasson a novemberi romániai elnökválasztáson. Mindkét párt közölte, a választási részvételt lehetőségnek tekinti programja ismertetésére.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?