Borbély bízik a román–magyar feszültségek csökkenésében

"Aggasztónak tartom, hogy bár mindenkinek van véleménye az RMDSZ autonómia-tervezetéről, valójában kevesen olvasták el annak tartalmát pontról pontra” – nyilatkozta ma Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) rádióállomás román nyelvű adásának.

Hozzátette, a szövetség értetlenül állt a Legfelső Bírói Tanács (CSM) állásfoglalása előtt is, amely, egy kiszivárogtatott, nem hivatalos és akkor még nem is végleges verzió átolvasása után, azt mondta ki, hogy maga a tény, hogy erről a kérdésről tárgyaljanak a közbeszédben, már önmagában is veszélyes a román alkotmány és a román jogrend számára. „Egy demokratikus jogállamban bármiről közvitát lehet indítani, főként akkor, ha egy közel másfél milliós közösség igényeit fejezi ki” – magyarázta Borbély.

Borbély László elmondta: reméli, hogy a székelyföldi autonómia témája kapcsán kialakult egyeztetések nem növelni, hanem csökkenteni fogják a román–magyar feszültségeket, hiszen a tervezet nem szól senki ellen, mi több, olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek a székelyföldi román közösség javát szolgálnák. ,,Hogy csak egy példát említsek, a tervezet értelmében a megye, vagy a régió egyik helyi alelnöke automatikusan egy nem magyar etnikumú, tehát román anyanyelvű személy lenne. Remélem, mindenki úgy véli, hogy Románia egy demokratikus állam, amelyen belül beszélhetünk decentralizációról, és a kisebbségi közösségek számára fontos jogokról, amelyek a fejlett európai országokban, köztük Olaszországban vagy Finnországban, már működnek. Remélem sikerül a politikai pártokkal nyugodt és eredményes tárgyalásokat folytatnunk az autonómia-tervezet kapcsán is, ahogyan azt a 90-es évek óta tesszük más Szövetségi kezdeményezések kapcsán.”

Az RMDSZ autonómia-tervezetének csütörtöki bemutatása és a skóciai népszavazás között vélt összefüggések kapcsán, a politikai alelnök kifejtette: véletlen egybeesésről van szó. ,,A Szövetség által bemutatott tervezetnek semmi köze nincs a Skócia függetlenségére irányuló népszavazáshoz. Skóciának volt államisága, és tulajdonképpen ma is van, még akkor is ha az Egyesült Királyság része marad. Mi a székelyföldi régiónak az autonóm elismerését szeretnénk, egy egységes és oszthatatlan román állam keretén belül” – hangsúlyozta Borbély László az RFI-interjúban.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol az egyes román politikusok által, a tervezet kapcsán megfogalmazott negatív véleményekről, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta: mindenkinek azt ajánlja, olvassák el figyelmesen a tervezet pontjait, és pusztán azért, mert választási kampány előtt áll az ország, ne zárkózzanak el a tárgyalásoktól.

"A tervezet több cikkelye is szorosan kapcsolódik a decentralizációs törvényhez, amely mint tudjuk, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányprogramjának a része. Sajnálom, hogy a törvény elakadt az alkotmánybíróságnál, remélem, hamarosan ismét napirendre kerülnek a decentralizációs tárgyalások” – tette hozzá Borbély. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?