Civilek: vitázni az „érinthetetlen” alkotmánycikkelyekről is szabad

Öt bukaresti román civil szervezet írta alá azt a hétfőn közzétett nyilatkozatot, amelyben emlékeztetik a Legfőbb Bírói Tanácsot (CSM) arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkelye garantálja a szabad véleménynyilvánítás jogát. Az aláírók hangsúlyozzák, hogy ez a jog a román alkotmány „érinthetetlennek” nyilvánított kitételeire is kiterjed.

Mint korábban írtuk, a CSM a múlt hétvégén közleményben kérdőjelezte meg a napokban kiszivárgott székelyföldi autonómiatervezet alkotmányosságát. Állásfoglalásában a CSM egy sor alkotmányos és törvényes előírást ajánlott a sajtóban megjelent "Székelyföld speciális státusa" című törvénytervezet megszövegezőinek figyelmébe, függetlenül attól, hogy kik a szerzői. A bírák testülete egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó cikkelyt alkotmánymódosítással sem lehet megváltoztatni. A CSM állásfoglalását az RMDSZ is elítélte, a szövetség szerint a bírói tanács nem nyilvánulhat meg politikai szereplőként. „A Legfelsőbb Bírói Tanács, a hazai igazságszolgáltatás függetlenségének letéteményese túllépett alkotmányos hatáskörén azzal, hogy politikai álláspontot fogalmazott meg politikai témáról a sajtóban megjelent törvénytervezet kapcsán.  A Legfelsőbb Bírói Tanács nem nyilvánulhat meg politikai szereplőként. Álláspontja súlyosan sérti a sajtó- és szólásszabadságot, a jogállam alapvető elveit, a hatalommegosztás törvényes követelményét” – áll az RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye.

„Emlékeztetnénk a CSM-t arra is, hogy a strasbourgi Emberjogi Bíróság joggyakorlata szerint a véleménynyilvánítás jogát mindaddig nem szabad korlátozni, amíg jóhiszeműen vet fel közérdeklődésre igényt tartó témákat. Ez természetesen magába foglalja a Román Alkotmány kitételeinek, köztük a módosíthatatlan cikkelyek vitáját is” – írják. Az ActiveWatch, a Független Újságírásért Központ (Centrul pentru Jurnalism Independent), a Jogi Erőforrások Központja (Centrul de Resurse Juridice), a Közösségi Részvétel Központja (Centrul de Resurse pentru participare publica – CeRe) és az Funky Citizens Egyesület által jegyzett állásfoglalás szerint a székelyföldi autonómiatervezet vitája nem támadja, hanem éppenséggel erősíti a demokratikus vitaszellemet. „Éppenséggel a szabad vita visszaszorítása ássa alá a demokráciát és a jogállamiságot, valamint járul hozzá a radikális álláspontok megerősödéséhez” – fogalmaznak.

A civilek kettős mércével vádolják a CSM-t, ugyanis a bírák nem hallatták hangjukat akkor, amikor a monarchiapártiak vetettek fel a székelyföldiek autonómiatervezetéhez hasonlítható alkotmánymódosítási témákat. Emlékeztetnek, hogy a köztelevízió is hetente sugároz egy nyíltan monarchiapárti műsort.   

Következésképpen felszólítják a CSM-t, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolójaként kezdeményezzen közvitát az igazságszolgáltatás olyan természetű átszervezéséről, amely magába foglalná azokat a kisebbségvédelmi kitételeket is, amelyek alkalmazására Románia is vállalkozott az idevágó nemzetközi szerződések aláírásával.

Kapcsolódók

Kimaradt?