Bejelentette az új nacionalista párt megalakítását Diaconu

Kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD) csütörtökön Bogdan Diaconu képviselő, aki Egységes Románia Párt (PRU) néven nacionalista politikai szervezetet kíván alapítani.

„Lemondásommal az RMDSZ kormányra hívása ellen kívánok tiltakozni. Szerintem az RMDSZ-t nem csak a kormányból, hanem a közéletből is ki kellene zárni, mert közvetlen fenyegetést jelent a román állam területi integritására” – idézte a politikust az Agerpres.

A képviselő a sajtótájékoztatóján közölte, hogy már megtette a pártbejegyzéshez szükséges lépéseket. Tájékoztatása szerint a PRU célja az ország "visszahódítása" lesz, mert "Románia már nem a románoké". A politikus felkérte a "román érzelmű embereket", csatlakozzanak a párthoz, amely társadalmi igazságosságot, a korrupció visszaszorítását, a román termelől érdekeinek védelmét, a román nemzeti identitás megőrzését hirdeti.

Diaconu azt állítja, a PRU nem a romániai magyar kisebbség létére tör. "Tiszteletben tartjuk a kisebbségek jogait és a békés egymás mellett élés hívei vagyunk, de nem tűrhetjük az ország szétdarabolását és a románok kisebbségi sorsba taszítását a saját hazájukban" – fogalmazott a képviselő.

Mint ismert, a HotNews értesülései Diaconu azért döntött saját párt alapítása mellet, mert Victor Ponta pártelnök-kormányfő kilátásba helyezte, hogy kirúgják a PSD-ből, ha tovább rontja a légkört a kormánykoalícióban. A politikus ugyanis rendszeresen közöl a sajtóban magyar- és RMDSZ-ellenes publicisztikát, s több törvénytervezete is a romániai magyar közösség ellen irányul.

Bogdan Diaconu magyarellenes kirohanásait az RMDSZ is szóvá tette a koalícióban. Borbély László korábban lapunknak elmondta, tudomására hozták a miniszterelnöknek, hogy tűrhetetlennek tartják a politikus magatartását. A HotNews ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a képviselő többször közölt írásokat a Bukaresttel szemben ellenséges Oroszország Hangja rádió honlapján.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?