Készen áll a kormányfeladatokra Biró Rozália

Szenátori tevékenységének első félévéről számolt be a hét végén Nagyváradon Biró Rozália, az RMDSZ kulturálisminiszter- és kormányfő-helyettes jelöltje, aki a jelöltségével kapcsolatos újságírói kérdésekre is válaszolt.

Elmondta, hogy az összeférhetetlenségi ügyében folytatott vizsgálat alatt egyszer sem hallgatta meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, az ügyészség pedig végül megalapozatlannak találta a Nagyvárad volt alpolgármestere elleni vádakat.

Kulturális miniszteri terveiről azt mondta: erről kinevezése után hat héttel válaszol majd, időre lesz szüksége ahhoz, hogy felmérje a helyzetet. Biró Rozália azt is elmondta, hogy csütörtökön találkozott a nagyváradi és Bihar megyei kulturális intézmények képviselőivel. A tárgyalások nyomán szerinte egyértelműnek látszik, hogy szükség van a kulturális kerettörvény kidolgozására, a szakszervezeti művelődési házak jogállásának tisztázására és restaurálási központok létrehozására is.

Mivel többször megvádolták azzal, hogy kulturális területen kevés a tapasztalata, Biró Rozália néhány olyan kezdeményezést is említett, aminek fő vagy társszervezője volt: például a Festum Varadium, a Fresh Art nevű, Bihar és Hajdú Bihar megyét érintő képzőművészeti pályázat.

Egy provokatívabb kérdésre válaszul azt is elmondta, hogy többek között a nagyváradi színház alapkövében talált dokumentumok restaurálásának költségeit maga fizette, könyvek megjelenését támogatta, összeget azonban nem árult el, mondván: neki akkor lehetősége volt megtenni ezt, tehát megtette. 

A második félévben kilenc törvénykezdeményezést nyújtott be fő- vagy társkezdeményezőként a bihari szenátor, ezek közül kiemelte az Embertelen Bánásmódot Megelőző Tanács létrehozásának kezdeményezését, melyet – mivel 2014 szeptembere volt a határidő – a kormány végül is sürgősségi rendelettel hívott életre. A másik kezdeményezése az volt, hogy február 10-e legyen az országos esélyegyenlőségi nap.

A szenátornak 12 politikai nyilatkozata volt, többek között az esélyegyenlőségről, a kissebségi törvény elfogadásának szükségességéről és az otthonszülésekről is beszélt. Szintén 12 interpellációt nyújtott be, többek között az országos turisztikai stratégia szükségességéről, de a romániai egyetemisták nagy-britanniai helyzetéről is.

Biró Rozália összesen tíz kérdést intézett a különféle tárcavezetőkhöz, néhányukra a kérdéssel „párhuzamos” választ kapott, az április végétől benyújtott kérdéseire pedig még választ vár. Beszámolt a számára kiemelt fontosságú gyermek-egészségügyi országos konferenciáról, melynek nyomán novemberre-decemberre várják a konkrét javaslatokat.  

A szenátor bizottsági és megyei tevékenységéről is beszélt, Bihar megyében Nagyvárad mellett Bihardiószegen, Szalárdon és Élesden működtet szenátori irodát.

A sajtótájékoztató végén szót kért Ioan Ieremia rendező, a temesvári színház volt igazgatója, aki – miután saját háttérbe szorításáról-kerüléséről is beszélt – a leendő miniszter támogatását kérte ahhoz, hogy a várada magyar társulatnál rendezhessen, illetve azt javasolta, hogy a váradi színházat alakítsák állami színházzá.

 

 

 

Kimaradt?